Magyar verkli

2014 őszén – néhány héttel azt követően, hogy fél év leforgása alatt a harmadik választást nyerte meg – tízezrek tüntettek a kormány, de legalábbis az egyik intézkedése ellen. A Fidesz népszerűsége drámaian csökkent. Akkor az szorult magyarázatra, miként volt ez lehetséges? Hogyan üthetett a kormánypárt elfogadottságán ekkorát egy pimf ügy, az internetezés néhány száz forintra rúgó megadóztatásának kiforratlan ötlete? Akkor is fontos volt hangsúlyozni, most is az, hogy a nagy tüntetések inkább képeztek kivételt, mint új szabályt. A kormány ellenzői számára nagy élmény volt ismét együtt lenni, felidézni a korábbi Milla-tüntetések hangulatát, egyben megtapasztalni, hogy a megszokottnál többen vannak az utcán. Aztán a demonstrációk fokozatosan ellaposodtak, majd elültek. A megmozdulásokat ugyan a kormány iránti elégedetlenség váltotta ki, de egyfajta ellenzékellenes hullámként is felfoghatók voltak. A „hivatalos” ellenzék három választási vereség után érdektelennek és alkalmatlannak tűnt arra, hogy kifejezze az elégedetlenek érzelmeit. Utána viszont az is kiderült, hogy az újnak látszó ellenzék ugyanannyira töredezett, mint a régi, ugyanúgy nem képes megfogalmazni egy Orbánon túli programot azok számára, akik ezt igénylik. Ezzel már szinte meg is magyaráztuk, miért emelkedhetett ismét magasra a kormánypárt támogatottsága az idei őszre. A bő fél évig – a netadótól a tapolcai időközi választásig – tartó kormánypárti válság idején nem volt olyan politikai mozgalom, a Jobbik se, más se, amelyik nagyságrendnyi erősödést tudott volna elkönyvelni. A kormánypárt válsága nem vezetett az ellenzék válságának végéhez. Majd aztán a kormánypárt rátalált a menekültválságra, építeni kezdett rá, s idővel ennek a nagybefektetésnek az eredményei meg is mutatkoztak. Ekkor az ellenzék visszahullott az érdektelenségbe. Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, a kormánypárt elveszíti a „szabadságharc” plusz rezsicsökkentés szuperkombó mindkét elemét. Mostanra a „szabadságharc” új erőre kapott. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy Orbán az általa szelektíven értelmezett európai értékeket nemcsak a „népvándorlással” szemben, hanem az európai hatalmak „értékimperializmusával” szemben egyaránt védelmezi. Ő maga Európa külső és belső védőbástyája. Akárhogy is, a háborús retorika ismét aktuális. Megy tovább a verkli. A szerző magyarországi politológus