Magyar tévén a botrányos Jackson-film

A Viasat3 hétvégén bemutatja a Living with Michael Jackson című filmet, amelyben a popénekes elmondja, szívesen alszik kisgyerekekkel. Jackson szerint a film rendezője félrevezette, és igazságtalan műsort készített.

A Viasat3 hétvégén bemutatja a Living with Michael Jackson című filmet, amelyben a popénekes elmondja, szívesen alszik kisgyerekekkel. Jackson szerint a film rendezője félrevezette, és igazságtalan műsort készített.

Március 9-én, vasárnap este 20.50-kor a Viasat3 televízió magyar feliratozással levetíti a botrányt okozó Living with Michael Jackson című filmet, amely a popsztár magánéletének részleteiről és állítólagos titkairól tudósít. A Martin Bashir által készített riportfilm megjelenése után azonnal indulatos vitát váltott ki Jackson és a brit rendező között.

"Megbíztam Martin Bashirban, beengedtem saját és családom életébe, és mindezt azért, mert azt szerettem volna, ha végre az egész világ megtudja rólam a valóságot. Ma a lehető legnyomorultabbul érzem magam amiatt, hogy valaki, aki megismert engem, a gyermekeimet, valaki, akit beengedtem a szívembe, és akinek elmondtam az igazságot, máglyára hajította a bizalmamat és elkészítette ezt az alattomos és igazságtalan műsort. Mindenki, aki csak egy kicsit is ismer, tudja, a gyerekeim az elsők az életemben, és soha nem bántanám őket" - kommentálta Jackson a filmet.

Bashir 8 hónapon át forgatta az énekesről szóló 30 perces dokumentumfilm jeleneteit, amelynek sugárzása ellen a popsztár már a kezdetektől fogva tiltakozott, mivel állítása szerint annak készítője félrevezette őt. A dokumentumfilm számos olyan jelenetet tartalmaz, amelyekben az énekes kisfiúk társaságában látható, egy vele készített interjú során pedig azt is bevallja: szívesen alszik kisgyerekekkel. A film által kirobbantott botrány kapcsán Jacko elkészítette a dokumentumfilm másik verzióját, amelyben igyekezett kompromittálni Bashirt. Az anyag jórészt olyan felvételekből áll, amelyeken Bashir magasztalja Jacko emberi és szakmai nagyságát, továbbá azt bizonygatja " a pop királyának", hogy az mennyire jól bánik a gyerekekkel.

A film Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is óriási nézettséget hozott az azt bemutató televíziós csatornáknak A riportfilmet a magyar Viasat3 számára anyacége, a Modern Times Group vásárolta meg a Granada Media Internationaltől. A Viasat3, amely a magyar nézők feléhez jut el, a filmet március14 -én, pénteken megismétli.



Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?