Lesz, de mégsem?

Aggodalommal hallgattam tegnap kárpátaljai kollégám borúlátó jegyzetét a módosításra váró kedvezménytörvényről. A kitűnő rádióriporter a jogszabály körüli hajcihőt az ismert magyar népmeséhez hasonlította, amelyben Mátyás király szinte lehetetlen kért egy leánytól: hozzon is neki ajándékot meg ne is... Ne firtassuk most, hogy az előző magyar kormány által benyújtott – és az Országházban elsöprő többséggel elfogadott – tervezet mögött milyen mértékben húzódtak meg belpolitikai, magyarán: választási kampánymegfontolások, s mennyi volt az önzetlen, tehát a Magyarországgal szomszédos országokban élő nemzetrész megmaradását és szülőföldön való boldogulását segítő szándék. Számunkra ennél sokkal lényegesebb, hogy a Kárpát-medencében kisebbségi sorsban élő magyarok a jogi normát a kultúrnemzet együvé tartozásának jelképeként fogadták. Érthető, hogy elsősorban a súlyos megélhetési gondokkal szembesülő kárpátaljai magyarok üdvözölték kitörő örömmel a munkavállalás és a gyógykezelés lehetőségét is. Velük együtt a vajdaságiak is bíztak abban, hogy éppen a magyarigazolvány révén a schengeni határok nem nehezítik meg túlságosan belépésüket az anyaországba. Szemére lehet vetni az Orbán-kabinetnek, hogy a státustörvény elfogadása előtt nem egyeztetett a szomszédos országok kormányaival, sem pedig az európai szervek illetékeseivel. Ki tudja, azonban, hogy mire jutottak volna, hiszen a Medgyessy-kormány hosszú hetek óta erre törekszik, s a jelek szerint talán az EBESZ és az Európai Parlament néhány vezetője hajlandó nemcsak meghallgatni, hanem mérlegelni is az érveiket. Jellemző a román politikára, hogy Nastase kormányfő állítólag rábólintott a módosított tervezetre, ám csaknem ugyanazon a napon Strasbourgban a bukaresti küldöttségvezető a magyarok érveit lesöpörve követelte, hogy a kedvezménytörvény ügye mielőbb kerüljön az Európa Parlament közgyűlése elé. Nincs hát könnyű helyzetben a jelenlegi magyar diplomácia, ám a bonyolult tárgyalások közben sem feledkezhet meg arról, hogy végképp zsákutcába kerül, ha mindenben eleget tesz a külföldi partnerek elvárásainak. Érhető, ha a munkavál-lalás vagy az egészségügyi ellátás problémaköre kikerül a módosításból, ám a kulturális azonosságon alapuló nemzeti együvé tartozás értékrendjéről nem szabad lemondani. A felvidéki magyarok elsöprő többsége sem gyökerek nélküli világfiként, hanem magyarként és Szlovákia állampolgáraként kíván Európa polgára lenni, s őrizni ezt a kettős kötődést. Ezért sem lenne helyénvaló azt deklarálni, hogy az európai uniós csatlakozással megszűnne a kedvezménytörvény valamennyi rendelkezése. A németországi dánokat vagy a belgiumi németeket ma is támogatja az anyaország azonosságtudatuk megőrzésében, holott mindhárom állam az európai közösség tagja. A kedvezménytörvény eredeti – és eurokonform – céljainak többségét csupán úgy lehet elfogadtatni a szomszédos országokkal és az európai döntéshozókkal, ha a magyar parlamenti pártok és a határon túli nemzeti közösségek legitim képviselői legalább ebben a nemes ügyben mellőzik a pártpolitikai és egyéb önző megfontolásokat. Ama bizonyos mesében a furfangos leány elérte célját, amikor a két szakajtó közé zárt galambot eleresztette, hiszen hozott is ajándékot meg nem is. Ám a magyar kormány és az egyetemes magyarság sokat veszítene azzal, ha a sokféle nyomás alá került kedvezménytörvényből végül elszállnának az eredeti elképzelések és a módosított jogszabály megcsonkított kirakatszöveggé silányulna.