Lassan porlad a HZDS

A 20. század huzatos és kevésbé huzatos évtizedeiben nem kerülhette el a politikai folyamatok elemzőinek figyelmét, hogy ütésállóság szempontjából kétféle párt létezik. Az egyik csoportba azok az erők tartoznak, amelyek ha kisfejszék potyognak is az égből, képesek a túlélésre. Ismerjük Németország két fő irányzatának háború utáni történetét. Se a CDU/CSU, se a szociáldemokrácia nem porlad szét, ha a másik egy parlamenti ciklusnál akár jóval hosszabb időre is ellenzékbe kényszeríti. Angliában a konzervatívok uralmának több mint egy évtizede alatt se hullott szét a Munkáspárt. A kommunizmus bukása utáni újdemokráciákban létrejött, esetleg 40 év után újraalakult pártok többsége a másik csoportba tartozik. Az jellemző rájuk, hogy amíg hatalmon vannak, mint a tök virágja, pompáznak, de legott elhervadnak, ha több mint négy esztendeig a hatalmonkívüliség szikkadt kenyerén kénytelenek élni. Vannak politikai erők, amelyek a vereséget követő két hét alatt semmivé válnak.

Vladimír Mečiar érdeme-e, hogy a HZDS tulajdonképpen négy egész esztendőt úgy vészelt át ellenzékben, hogy támogatottsága úgyszólván érintetlen maradt? Vagy pedig annak a következménye, hogy Szlovákia viszonyai között ez egyszerűen a „levegőben van”?

Ha abból indulunk ki, hogy a tavaly őszi választások előtt, a Gašparovič-csoport zászlóbontásakor mekkorka tömeg követte a parlament előző elnökét, megállapíthatjuk, hogy 3-4 hónapja még mind a mozgalomalapító nimbusza, mind a lakosság jelentős részének csodavárási hajlama szerepet játszott a helyzet alakulásában. Hogy a Tkáč-csoport távozása mennyire váraljai zendülés, vagy milyen mértékben tekinthető a szlovákiai párt-struktúra európaibbá tételéhez való hozzájárulásnak, azt ma még csak találgathatjuk. Megeshet, hogy a 11 disszidens ugyan képviselőcsoportot alakít, és ennek alapján a parlamenti tisztségek újraosztására is sor kerül, Mečiar népszerűsége azonban a választók körében alig csökken. Érdemes odafigyelni, mit mondott Tkáč még a múlt hét közepén is: továbbra is tagja vagyok a HZDS-nek. Ma is azt mondja, alapszabály-ellenesen zárták ki őket a pártból. Azt sugallja, hogy ez a politikai erő megalakulásától mostanáig lényegében mindig jól cselekedett, csak az új viszonyok között a párt első embere nem tudott reagálni az eseményekre. Tkáč és 10 társa tehát majdnem mindenestől vállalja a múltat. Szeretném azt jövendölni, hogy Tkáč és társai vezetésével jobb belátásra jut Szlovákia lakosságának az a 20-25 százaléka. De nem merem. Annak a 20-25 százaléknak a gondolkodásmódja még ma is olyan állapotban van, mint az 1970-et követő csaknem 20 év alatt, amikor Gustáv Husák ült a Hradzsinban, és a szlovákok többsége attól volt megbabonázva, hogy azt mondhatta: Mégiscsak szlovák! A „tudni” helyett a „hinni”-t részesítették előnyben. „Ütésállóság” szempontjából a HZDS külön kategóriába tartozik. Porlad, de nagyon lassan.