Külpolitikai összefüggések

Szinte már hagyomány, hogy miden amerikai elnökválasztási kampány elején megkezdődnek a találgatások arról, hogy egyik vagy másik jelölt győzelme esetén vajon milyen drámai irányban változik az Egyesült Államok külpolitikája.

Számos találgatás lát napvilágot, vajon melyik jelölt jobb Európának, az emberi jogoknak vagy épp a kolumbiai drogbáróknak. Nyugat-európai baloldali aktivisták minden reménye egy ideális „baloldali” demokrata jelölt, aki majd aláír minden környezetvédelmi egyezményt, kivonul Irakból, sőt lehet, hogy még az imádott Fidellel vagy Hugóval is szóba áll. Ezzel szemben a „héják” egy erőskezű republikánusban bíznak, aki beiktatása másnapján lebombázza Teheránt, megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Kínával és felveszi Tajvannal, és végre minden rosszarcú diktátornak megmondja a tutit Zimbabwetól Moszkváig.

Nos, egyik verzió sem életszerű. Minden, USA-ban megtartott elnökválasztás előtt bátran le lehet írni, hogy bárki ül is a Fehér Házban a jövő év elejétől, az amerikai külpolitika fő irányvonalai változatlanok maradnak. Az USA-nak ugyanis vannak állandó stratégiai érdekei és „civilizációs küldetés?tudata”, amelyek elegyéből aztán kialakul az amerikai külpolitika. Egyébként ez az állandóság és kiszámíthatóság nem csupán az USA-ra érvényes, hanem minden hosszabb hagyományokkal rendelkező komoly nagyhatalomra. Európában egyébként kettő ilyen van, Nagy-Britannia és Franciaország, amelyeknek szintén nem az számít, ki a végrehajtó hatalom feje, hanem a széles konszenzuson alapuló, hosszabb távú stratégiai érdek és a külpolitikában is szerepet kapó értékek. Mindezek megakadályozzák, hogy egy választás után az új politikai garnitúra fenekestől forgassa fel az addigi külpolitikai irányvonalat. Az USA-ban a külpolitika mindig a stratégiai érdekek és a civilizációs küldetéstudat, konkrétan a demokrácia és az emberi jogok terjesztése, függvénye. Ha megfigyeljük a modern amerikai történelmet 1945 után, akkor az egyes amerikai elnökök külpolitikái közötti különbségek abból adódtak, hogy melyik tényezőt helyezték előtérbe. A Ni?xon–Kissinger páros a 20. század legnagyobb stratégiai játékosa volt, Jimmy Carter az emberi jogok kérlelhetetlen védelmezője. Mégis bármelyik tényezőt preferálták is a kettő közül, a másikat sem hagyhatták figyelmen kívül. De melyek is azok a sokat emlegetett amerikai stratégiai érdekek? Az USA esetében ezek nagyon jól körülhatárolhatóak: garantálni a lehető legmagasabb fokú biztonságot az USA és az amerikai érdekek számára, megakadályozni, hogy egy ellenséges hatalom ellenőrzése alá vonja valamelyik létfontosságú régiót, ügyelni a globális szállítási útvonalak biztonságára (tengeri útvonalak, energiahordozók stb.), a hatékony szövetségi rendszerek fenntartása és újak kiépítése a stratégiai helyzet változásának függvényében, ezen kívül az amerikai „civilizációs küldetéstudat” (ez Európában csak Franciaországgal kapcsolatban értelmezhető), tehát az emberi jogok és a demokratikus értékek terjesztése. Ezek alapján teljes biztonsággal elmondható, hogy nem igazán fontos, republikánus vagy demokrata lesz az elnök, az USA mindenképpen fel fog lépni az iráni törekvések ellen, hogy Teherán ellenőrzése alá vonja a Perzsa-öböl térségét és/vagy nukleáris fegyvereket fejlesszen ki. Ez ugyanis ellentmond több amerikai stratégiai érdeknek. Konkrétan, nem engedhető meg, hogy egy ellenséges Irán ellenőrzése alá vonja az amerikai biztonság és a világ energiaellátása szempontjából kulcsfontosságú Perzsa-öböl térségét, hogy fenyegesse a létfontosságú amerikai szövetségeseket, mint Szaúd-Arábia, Kuvait, Izrael és az Öböl menti országok, hogy akadályozza a szabad tengeri szállítást a Hormuzi-szorosban és így tovább. Vagy térjünk ki például Európa és az USA viszonyára, a transzatlanti kapcsolatokra. Bárki is az USA elnöke, Európa szerepe ettől még csökken a világpolitikában, ezért az amerikaiak számára is. Lehet, hogy egy demokrata elnök vagy Rudy Giuliani a deklarációk szintjén a legfontosabbnak nevezné az Európával fenntartott kapcsolatokat, de a realitások függvényében gyakorlatilag nem venné jobban figyelembe az európaiak véleményét, mint George Bush. Hasonlóképpen nincs olyan amerikai elnök – mint ahogy európai, indiai vagy kínai sem – aki kockáztatná országa energiabiztonságát csak azért, hogy szimpatikus legyen valakinek. Sőt, még Irakkal kapcsolatban sincs olyan nagy különbség az egyes jelöltek között, bár a demokraták inkább a gyorsabb kivonulás hívei – ellenzékben. Ha majd Hillary Clinton vagy Barack Obama lesz abban a helyzetben, hogy döntenie kell, sokkal nehezebben bólint rá például a teljes kivonulásra 2010-ben, mint azt gondolnánk. Ha mindenáron – egyébként bőven meglevő – különbségeket akarunk keresni az egyes elnökjelöltek között, akkor sokkal eredményesebbek leszünk, ha az amerikai belpolitika felé, például az adók, az abortusz vagy az egészségbiztosítás felé fordulunk. A külpolitika terén sokkal inkább taktikai eltéréseket és különböző kommunikációs stílusokat fedezhetünk fel, mint lényegi különbségeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?