Krisztusi korban

Az ablak nagy kirakat a világra, látok valakit teveszőrszínű kabátban, rózsaszín nadrágban, piros cipőben. Húsz éve – velem együtt – mindenki nőre tippelt volna. Pedig férfi az illető. Meglátogattam egy ismerősömet. Befutott a fia. Krisztusi kor és szakáll. Kiette a hűtőt, majd elmondta, mennyire sajnálja a mi megalkuvó nemzedékünket, amely csak beállt a sorba és robotol(t), s mennyire megveti a saját nemzedékéből azokat, akik ugyanezt teszik, ahelyett, hogy önmegvalósításra törekednének. Úgy, mint ő. Már a harmadik egyetemet hagyja ott, mert rájött, hogy ez sem érdekli, meg különben is, belefáradt a hajtásba, s talán elutazik valahova, hogy nyugodtan elmélkedhessen a sorsa és a küldetése felől. Az anyja, vagyis az ismerősöm rémült tekintetéből rájövök, hogy ezt az utat is ő fogja fizetni, akárcsak a fia eddigi életpróbálkozásait, s persze kiadásainak döntő többségét, mert odahaza lakik, étkezik, s 33 éve ellenére fél évnél tovább sehol sem dolgozott. De nem kérdezek semmit. Ismerem a választ. Ilyenek a mai fiatalok! Ilyen keveredett a világ! Igen. Keverednek a színek, megbolondultak az évszakok, s talán a madár is, a világ is keveredett, de az nem igaz, hogy ilyen egy tipikus mai fiatal. Tény, hogy az előző nemzedékhez képest sok ifjú ember később vág bele az úgynevezett felnőtt életbe, vagyis később teremt önálló anyagi és párkapcsolati–családi egzisztenciát (őket nevezzük posztadoleszcenseknek), de a többség nagyjából harminc éves kora körül azért már beáll a sorba, s ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy lőttek az önmegvalósításnak. A munka, a család és az önmegvalósítás nem zárja ki egymást. Sosem zárta ki. Épp ezért nem tetszik, hogy az utóbbi időben egyre többször szerepelnek a médiában az ismerősöm fiához hasonló fiatalok, ami önmagában nem baj, csakhogy gyakran úgy állítják be őket, mint a bátor, eredeti, nem megalkuvó, azaz igaz(i), konzumellenes élet mintáját. Mint egy tökéletesen normális életutat. Szerintem addig normális valami, amíg az ember nem árt vele sem másnak, sem önmagának. De képzeljük el, hogy valamennyi krisztusi korban levő fiatal nő és férfi a szülei nyakán élne, nem dolgozna, tengene-lengene, bocs, keresné magát, s persze az igazi társát, mert sosem lehet tudni, ki is az... Meddig? Hogyan létezne a társadalom? Miből élne? Hogyan maradna fenn? S végső soron miből élne és hogyan maradna fenn ez a nemzedék, s ha lenne olyan, akkor az azt követő?Ez lenne csak a keveredés!