Kórház a főváros szélén

<p>A sok ígérgetés után úgy fest, mégis lesz a Fico-kormánynak egy nagy dobása az egészségügyben. Persze a számlát nem a mostani kabinet fogja fizetni, a következő évtizedekre terítik szét a költségeket. A varázsszó: PPP-projekt.</p>

Akár örülhetnénk is, hogy 20 év után új, komplex ellátást nyújtó kórház épül Szlovákiában. Ideje volt: a rendszerváltás után elakadtak a költséges befektetések, a négyéves ciklusok túl rövidnek bizonyultak erre, a kiadások nagynak, a politikai megtérülés aránya pedig alacsonynak. Így több évtizedes épületekben születnek, gyógyulnak és haldokolnak az ország polgárai.

Ezen javítana a kormány legújabb lépése, amellyel zöld utat adott a fővárosban építendő kórházra. Akár örülhetnénk is, írtuk a bevezetőben – nem véletlenül. Az építkezés és az üzemeltetés ugyanis PPP-projekt keretében valósul meg, ami az egyik legéletveszélyesebb befektetési formának bizonyult a korrupciós vidéknek számító Közép-Kelet-Európában. Modernnek hat, de átláthatatlan és végeredményben általában nagyon költséges szokott lenni. Így jó lesz résen lenni ezzel a projekttel is.

A tervek szerint a kórház 6,3 milliárd euróba kerülne, 30 évre vetítve a költségeket – ebből maga az építés állítólag 250 millióra jön ki. Összehasonlításként: az egészségügyi tárca egész éves költségvetése szőröstül-bőröstül 1,3 milliárd euró. És ezzel véget is érnek az összevetési lehetőségek, mivel PPP-projekt keretében nálunk még nem épült kórház, s egy komplex intézmény 30 éves üzemeltetése akkora tételeket sejtet, amelyeket most elég nehéz pontosan mérlegelni. Ez a bűvös „PPP” előnye a politikum számára: nagyon nehezen lehet rá azt mondani, egy, két vagy három milliárddal drágább ennél vagy annál az alternatívánál. A másik előnye pedig a hosszú táv: normál üzemmódban az építés előtt és alatt kell kifizetni a költségeket, PPP-üzemmódban utólag indul a törlesztés.

Annak ellenére, hogy szakértők szerint szükség van ilyen új, komplex intézményre, ez a megabefektetés nem oldja meg teljes egészében a többi régió problémáit. Igaz, hogy nem csak a pozsonyiakat fogja szolgálni, központi kórházként a kisebb intézményekből is oda fogják szállítani a súlyos eseteket vagy speciális beavatkozást igénylő betegeket. Ugyanakkor az ország távolabbi vidékein élők azt fogják látni, okkal, hogy megint a gazdag Pozsonyban épült állami pénzből valami, míg máshol a szoci kórházak málladoznak. (És akkor még nem beszéltünk a szintén PPP-projektben épülő drága fővárosi körgyűrűről.)

Robert Fico 2012-es kormányra lépésekor azt ígérte, a ciklus végén csak egy egészségbiztosító lesz. A nagy ívű tervből semmi sem maradt, az egészségügy továbbra is adóssághalmokat termel, ha pedig megkérdeznék a választópolgárokat, melyik ágazathoz kötődik a legismertebb botrány az elmúlt szűk három évből, tízből alighanem kilencen a CT-botrányt említenék. Ficónak így legalább a választási kampányban lehet egy dobása: megkopogtathatja a végül ki tudja mennyibe kerülő új nagykórház alapkövét. Persze, az ellenzék állapotát nézve, az átadást is jó eséllyel ő végezheti el, két–három évvel később.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?