Az utolsó evakuáló járat indul vasárnap a Libanonban tartózkodó britek elszállítására

eva

Vasárnap indul Bejrútból az utolsó olyan repülőgép, amelyet a brit kormány bérelt a Libanonból távozni kívánó brit állampolgárok elszállítására.

A londoni külügyminisztérium szombati bejelentése szerint a csökkenő igények miatt jelenleg nincsenek tervek újabb bérelt járatok indítására.

A brit kormány által bérelt első gép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről, és a külügyi tárca szombati adatai szerint több mint 250-en távoztak az azóta indított charterjáratokon.

A minisztérium már az első járat bérléséről szóló tájékoztatásában közölte, hogy a további chartergépekről az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd.

A vasárnap induló, egyelőre utolsónak szánt járat esetében is érvényes az a szabály, hogy a repülőgépekre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve gyerekeik szállhatnak fel.

Ha a házastárs vagy élettárs nem brit állampolgár, csak akkor szállhat fel a repülőgépre, ha van nagy-britanniai beutazási engedélye.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság szombati beszámolója szerint egy brit férfi panaszt emelt a londoni belügyminisztériumnál, mert libanoni feleségét, akinek sem brit útlevele, sem beutazási vízuma nincs, a brit hatóságok nem engedték fel az egyik charterjáratra. A gépre csak a házaspár 16, illetve 19 éves gyerekei szállhattak fel.

A brit kormány az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusának fellángolása után azonnal felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra.

A külügyminisztérium szerint szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket.

London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra.

A külügyi tárca tájékoztatása szerint az egység parancsnoksága készenléti terveket állít össze „lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére”.

A brit légierő legnagyobb térségi támaszpontja a ciprusi Akrotiriben működik.

Nagy-Britannia ezen a támaszponton eddig is jelentős létszámú katonai és diplomáciai személyzetet állomásoztatott, emellett a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik két brit hadihajó is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?