Kétezer nyugdíjas cseh–szlovák problémája

Nézőpont kérdése, hogy a „kettőezer” sok-e vagy kevés. Csehország tízmillió lakosa szempontból nyilván nem oszt, nem is szoroz. Egyéni szempontból azonban „kétszer ezer” ember sorsáról van szó. Ez pedig rettenetesen sok. Mondjuk, egy nagyobb falu teljes lakossága. Ráadásul tudni kell, hogy olyan emberekről van szól, akik egész életükben tették, amit tenniük kellett. Dolgoztak. Miután pedig elérték a nyugdíjas kort, szeretnének úgy pihenni, mint a többi idős cseh állampolgárok milliói. Nekik azonban pechük van. Ők ugyanis a szövetségi állam kettéosztása előtt Szlovákia területén vagy szlovákiai cégeknél dolgoztak, így az akkori cseh–szlovák egyezmény alapján nekik nem a cseh, hanem a szlovákiai társadalombiztosító fizeti a nyugdíjakat. Tíz évvel a közös állam felbomlása után Csehország és Szlovákia eltérő gazdasági fejlődése, illetve a cseh és a szlovák korona eltérően alakuló értéke miatt ma ezek a szlovákiai nyugdíjak jóval alacsonyabbak, mint a csehországiak. Ennek következtében ez a több mint kétezer ember ma havonta olyan nyugdíjat vesz kézbe, amely jóval alatta van a csehországi létminimumnak. Gondjaikkal eddig nem igen törődött senki. Ők mindenképpen áldozatai Csehszlovákia kettéosztásának.

Prágai források szerint ez a mintegy kétezer ember ma átlagban 5200 szlovák koronás nyugdíjat kap havonta, ami a cseh fizetőeszközre átszámítva mintegy 3500 koronára zsugorodik. Hogy ez mit jelent, ahhoz elég egyetlen adat is: Csehországban a létminimum ma 4100 korona. Hogy még érthetőbb legyen, hozzáteszem: az átlagos csehországi nyugdíj manapság 6815 cseh korona. A reális különbség tehát majdnem 50 százalékos. Az érintettek semmiről sem tehetnek: nem volt bűn szlovákiai cégnél dolgozni, hiszen az is „házon belül” volt, nem ők darabolták fel az országot, s nem ők dolgozták ki azokat a szerződéseket, amelyekkel aztán Václav Klaus és Vladimír Mečiar ország-világ előtt fennhangon kérkedett: úgy oldottuk meg az ország kettéválását, hogy abból senkinek semmiféle hátránya ne származzék. Főképpen ne az egyszerű embereknek. Hát ez a mai kétezer vajon milyen ember?

A probléma nem új, de eddig megfelelő módon senki sem kezelte. A mostani cseh kormányfő, Vladimír Špidla még munkaügyi és népjóléti minisztersége idején, 2001 őszén egy kommunista parlamenti interpellációra válaszolva azt állította, hogy csak „pillanatnyi, átmeneti” problémáról van szó, amelynek semmi köze a kétoldalú megállapodáshoz, mert alapvetően a két ország eltérő gazdasági fejlődéséből következik. Szerinte az is elképzelhető, hogy egyszer megfordul a helyzet, s akkor esetleg a szlovákiai nyugdíjak lesznek magasabbak a csehországiaiaknál. Špidla egyébként már korábban azt ajánlotta az érintetteknek, hogy tegyenek hivatalos panaszt a hatóságoknál, s kérjék, hogy a különbözetet a cseh állam egyenlítse ki. Ezen az úton egyébként eddig már mintegy ezer szlovákiai nyugdíjat kapó cseh állampolgár rendezte helyzetét úgy, ahogy. Számos ember azonban a legkülönbözőbb okoknál fogva nem tudja végigjárni a bürokrácia lépcsőfokait, s nyilvánvaló, hogy nem is nekik, hanem az államnak lenne kötelessége rendezni átfogóan a helyzetet. Az ügy ezért idén februárban az emberi jogi hivatalhoz került, s Otakar Motejl ombudsman egyértelműen a nyugdíjasok oldalára állt. „Az ideális az lenne, ha gyorsan kiegészítenénk a megállapodást, amivel ezt a problémát rendeznénk” – nyilatkozta Marcela Horáková, a hivatal szóvivője. Megjegyezte: nem kizárt azonban, hogy ezel viszont nehezebb helyzetbe hoznák a cseh nyugdíjakat szedő szlovákiai állampolgárokat, ezért Pozsony nemigen megy bele a kérdésről való tárgyalásokba.

Az természetesen az érem másik oldala, hogy mintegy 8500 szlovákiai állampolgár pedig „nyugati szintű” cseh nyugdíjat kap, amely jelenleg átlagban havi mintegy 10 ezer szlovák koronát tesz ki. Pusztán pénzügyi szempontból a cseh állam is ráfizet erre a mai helyzetre. Másrészt azonban tudatosítani kell, hogy a nyugdíjpénzeket nem az állam, hanem a dolgozó emberek termelték ki, tehát nekik is van joguk ezeket a megfelelő időben felhasználni, mégpedig függetlenül megváltozott állampolgárságuktól.

Zdeněk Škromach, az új munkaügyi és népjóléti miniszter jelezte: fontosnak tartja a problémát, s megpróbálja rendezni. Szerinte a törvény általi rendezés elég hosszadalmas lesz, ezért gyors fájdalomcsillapítóként ö is megismételte Špidla korábbi javaslatát. Az ombudsmani hivatal azonban úgy véli: a hiba a rossz szerződésekben van, s ennek haladéktalan orvoslása az állam kötelessége. A holnap első hivatalos külföldi útjára induló Cyril Svoboda új cseh külügyminiszter bizony erről is tárgyalhatna szlovák partnerével Pozsonyban.