Két párt, két közgyűlés

Egy társadalmi rendszer vagy egy párt életképességéről mindent elárul, képes-e reagálni a holnap, a holnapután kihívásaira. Alig több mint egy hét alatt két szlovákiai párt is közgyűlést tartott. A Magyar Koalíció Pártja, illetve a Kereszténydemokrata Mozgalom legfelsőbb fórumának tanácskozásán történtek (vagy nem történtek), elhangzottak (vagy el nem hangzottak) alapján is levonható néhány, a két párt távolabbi jövőjét, ütésállóságát érintő következtetés.

Hosszabb távon sem a KDH, sem az MKP jövőjének nem használ a fundamentalizmus bárminemű megnyilvánulása. Érdemes szemügyre venni, hogy a múlt hét végén hogyan reagált a fundamentalizmusból szervesen következő maradiságra az a párt, amelyben a korszerűvé válást a „katolikus Szlovákia” fikciója gátolja, és miként az a politikai erő, amelyben a Duray Miklós által forszírozott magyar nemzeti radikalizmus jelenti a modernné fejlődés gátját.

Sokféleképpen értelmezte a hazai politikai közvélemény, hogy Ján Čarnogurský, a KDH alapítója nem ment el a közgyűlésre. Ezt sokan a mozgalom veszteségének, a bomlás jelének tekintik, hangsúlyozva a politikus disszidens múltját, személyének megkerülhetetlenségét. Távolmaradásával – véleményem szerint – felbecsülhetetlen szolgálatot tett mozgalmának, és példamutatóan bizonyította önzetlenségét. Čarnogurský okos ember, de a rendszerváltást követő első időkben hatalmasat tévedett, amikor a „katolikus Szlovákia” fikciójából kiindulva kezdett politizálni. Tévedését később beismerte, és tudatosította, hazájának lakossága a véleményeket és az értékeket, vagy nevezzük így: a politikai ízlést tekintve fölöttébb tagolt. Felismerte, hogy koncepciója mindenáron való érvényesítésével romlásba viszi a KDH-t, és gátolja korszerű jobboldali párttá válását. Előre bejelentett önkéntes távozása a mozgalom éléről követendőnek, a szlovákiai politikai kultúra fényes pillanatának tekinthető. Hrušovský vezetésével a KDH már-már azt sugallja, hogy a mozgalom nemcsak kombattáns katolikusok gyülekezete. Látja, hogy választóinak érdeke mennyire differenciált.

A magyar pártban sok minden megváltozott, az egység nemzeti radikalizmus által ihletett értelmezésével azonban nem tud mit kezdeni. Nem azok véleményét próbálom tükröztetni, akik az egyesülés után beépültek a pártstruktúrába. Ők most már soha se lesznek hajlandók felismerni, amit a KDH gyanítani kezd, tudniillik, hogy egy milliós, netán százezres nagyságrendű tömeg nem egytulajdonságú massza, hanem katolikus és vállalkozó, katolikus és munkavállaló és így tovább. Az ilyen párosítás a „magyar” minősítéssel is hosszan folytatható. A KDH alapítója felismerte, hogy ha egyszer netán teljesen tönkremenne a KDH, a fejéhez vágják a kudarc okát: fundamentalizmusát, pánszláv vonzalmát stb. Az egységesen jobboldali MKP hajószalonjában még szól a muzsika, a fedélközben utazók azonban – a párt elitje erre mérget vehet – egyszer majd a fejükhöz vágják az általuk is megszavazott törvényeket, amelyek elnyomorodásukhoz vezettek.