Katasztrófa és politika

Sok mindennel állították már párhuzamba, tették egymás mellé a politikát, azt azonban eddig nemigen vizsgálta senki, hogyan befolyásolják a nemzetközi politikát a természeti katasztrófák. Pedig az elmúlt időszak, akár csak az utóbbi hetek tapasztalatai alapján érdemes lenne ennek nagyobb figyelmet szentelni. Nemcsak Európában van árvíz, hanem szinte minden kontinensen, mondhatni katasztrófadömping van a világban, s ha ezt továbbra is figyelmen kívül hagyják, könnyen megtörténhet, hogy hamarosan nem katasztrófáról és politikáról kell majd beszélni, hanem katasztrófapolitikáról. Ugyanakkor látni kell, a „tisztán politikai” kérdések – Irak, izraeli–palesztin konfliktus – mellett éppen a környezetvédelemmel kapcsolatos problémák, nemzetközi megállapodások azok, amelyeknél szembetűnően mélyül a távolság Európa és az amerikai kormányzat között. Ez ügyben az utóbbi hetekben a leghangosabban talán a németek bírálták Washingtont, s nem elsősorban azért, mert ott is kampány dúl, hanem azért, mert a víz a kampánynál is nagyobb úr. S ekképp mélyebbre mossa az európai–amerikai szembenállás lövészárkait. Mert vannak, és azok az amerikai stratégák is építgetik őket, akik úgy vélik, Washingtonnak egyedül Nagy-Britanniával összefogva, a többi európai NATO-szövetséges nélkül kell megvívnia a háborúját Irak ellen. Miközben most Európának nem Irak a fő gondja, s talán a nemzetközi sajtó tükrözi a legjobban, hogy a két kontinensnek mások a prioritásai. A napokban volt egy kulcsmondata Ari Fleischer fehér házi szóvivőnek: „Az idő nem nekünk dolgozik”. A magas hőfokra gerjesztett Szaddám-hisztériát lassan már nem lehet tovább fokozni, lélektani megdolgozás céljából sem, valahol meg kell nyitni a szelepet. Természetesen Washingtonnak, s most az a fő problémája, mikor és hogyan. Brzezinski, a nagy stratéga nemrégiben azt mondta – nemigen hízelgő Európára nézve és talán Moszkva sem lelkendezik –, az Irak elleni háborút úgy kell megvívni, hogy az törvényesítse az USA globális hegemóniáját. Nem Szaddám személyére kell összpontosítani, hanem tömegpusztító fegyvereire. Amiben benne van, hogy nem kizárni kell az európai szövetségeseket, hanem ez utóbbiakról bizonyítékokat terjeszteni eléjük, ezzel legitimmé tenni a katonai csapást. Magyarán: bevonni őket az akcióba, a környező arab országokkal pedig párbeszédet kezdeni Irak jövőjéről. Brzezinski szerint ugyanis az USA számára a tét nagyobb, mint Irak. Az Iraki probléma kezelésétől nagymértékben függ, milyen lesz a nemzetközi rendszer, és milyen szerepet tölt be ebben a világ egyedüli szuperhatalma. Márpedig amit Brzezinski mond, azt érdemes továbbgondolni.