Egy órával ezelőtt ismét füstölni kezdett a feltámadt szél hatására a tegnap leégett istálló és a takarmány tárolására használt épület, amelyet ugyanaz a tetőszerkezet borít.
Ismét feltámadt a szél és füstölni kezdett a tegnap leégett istálló épülete
Tegnap délután, valamivel 15 óra után égni kezdett a vágsellyei mezőgazdasági szakiskola istállója és a takarmány tárolására szolgáló épület közös tetőszerkezete is kigyulladt. A tűzoltóknak sikerült eloltatni a tüzet, ám még órákon át dolgoztak a helyszínen, hogy mentsék a menthetőt. A lovakat sikerült időben kimenteni és biztonságos helyre vezetni az égő istállóból, személyi sérülés nem történt. Értesüléseink szerint új szalmát hoztak, és az átrakodás közben keletkezhetett a tűz. Branislav Becík, Nyitra megye elnöke még aznap délután a helyszínre sietett, mint ahogy Tölgyesi Róbert, Vágsellye alpolgármestere is, mindketten köszönetüket fejezték ki a tűz oltásában résztvevőknek a gyors közbeavatkozásért, valamint azért, hogy még órákon át felügyelték a területet. A lángok a szalmabálákról átterjedtek az új istálló épületére. Michaela Gundová a Nyitrai Kerületi Tűzoltó-parancsnokság szóvivőjének tájékoztatása szerint a tüzet több mint 18 órán át oltották, a tűzoltóknak lélegeztető berendezésre volt szükségük a felgyülemlett füst miatt. A helyszínen vizsgálatot folytatott egy pozsonyi tűzszakértő. A keletkezett kár előzetesen 460 ezer euró. A lakosokat ismételten kérik, hogy lehetőleg ne szellőztessenek a felszálló füst és pernye miatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.