A háztartások hamarosan megemelt összegű számlákat kaphatnak, tovább késik az energiatámogatás

számlák
Pozsony |

Egyre valószínűbb, hogy a háztartásoknak néhány napnál többet kell várnia, hogy megtudják, pontosan mennyivel emelkednek jövőre az energiaköltségeik. Bár az Árszabályozási Hivatal már napokkal ezelőtt bejelentette, milyen árakat javasolnak 2025-re, a kormány egyelőre mélyen hallgat. Így nem kizárt, hogy a háztartások egy része hamarosan kézhez kapja a megemelt összegű számlákat.

Múlt decemberben, a negyedik Fico-kabinet hivatalba lépése után, közvetlenül az elnökválasztási kampány előtt az azóta megválasztott államfő, Peter Pellegrini akkor még házelnökként arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a kormány Mikulása róluk sem feledkezett meg.

Szép ajándékot kapnak

– jelentette be büszkén Pellegrini, hogy a 2024-re tervezett energiatámogatásnak köszönhetően a háztartások közüzemi számlái egyáltalán nem emelkednek.

Annak ellenére, hogy Robert Ficóék tavaly ilyenkor már a konkrétumokkal büszkélkedtek, a 2025-ös terveiket még mindig homály fedi, pedig lassan kifutnak az időből.

Vége a várakozásnak

A gazdasági miniszter, Denisa Saková (Hlas) korábban úgy nyilatkozott, hogy a kabinet kizárólag akkor jelenti be a jövő évi energiasegély nagyságát, ha az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) bemutatja a saját számításait. Az ÚRSO sajtótájékoztatóját követően a gazdasági tárca közleményt adott ki, amelyben leszögezték, a koalíciós tanács mellett szerdai ülésén a kormány is megvitatja a kérdést. Azonban hiába terítette ki a kártyáit az ÚRSO, Robert Fico és miniszterei a szerdai tanácskozásukat követően sem bizonyultak közlékenynek.

Lehetséges forgatókönyvek

Az Árszabályozási Hivatal bejelentése előtt Denisa Saková maga is beismerte, hogy két különböző forgatókönyvvel dolgoznak.

„Az ÚRSO által jóváhagyott árlistától függ, hogyan fog kinézni a támogatás, hogy célzott vagy általános lesz -e” – magyarázta Saková. A magasra csapott államháztartási hiányt, valamint a kormány konszolidációs törekvéseit szem előtt tartva a szakemberek a legsérülékenyebbek segélyezését javasolják. Hiába a számokkal alátámasztható érvek, a kormányfő, Robert Fico (Smer) elutasítja, hogy a lakosok többségének költségei növekedjenek.

Feltételezzük, hogy az Árszabályozási Hivatal jelentős emelést fog szorgalmazni, mi azonban határozott válasszal állunk majd elő 

– jelentette ki a közelmúltban Fico.

Denisa Saková egyúttal elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a kormány nem tudja finanszírozni a segélyt. Állítása szerint a szükséges összeget, ami nagyjából 280 millió euró lehet, képesek lesznek kigazdálkodni az elfogadott költségvetés forrásaiból.

Sajtóértesülések szerint az ÚRSO tájékoztatása után a gazdasági minisztérium megkezdte a számolást, a korábbi hírekkel ellentétben azonban akár hetekbe telhet, amíg véglegesítik a számokat. Vélhetően ennek tudható be, hogy az energiasegély kérdése nem szerepelt a kabinet szerdai ülésének napirendi pontjai között. Így nem kizárt, hogy a konkrétumokat tartalmazó dokumentum csak a kabinet idei utolsó ülésén, december 18-án kerülhet a miniszterek elé. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy legkorábban közvetlen az ünnepek előtt kerülhet sor a bejelentésre.

Ezt a feltételezést a belügyminiszter, Matúš Šutaj Eštok (Hlas) is megerősítette. A belügyi tárca vezetője úgy nyilatkozott, hogy legkorábban a kormányfő jövő héten esedékes brazíliai látogatása után mutathatják be a terveiket.

Hegerék hibájába eshetnek

A döntés elodázása sokakban kellemetlen emlékeket ébreszthet. 2022-ben, amikor Eduard Heger kormányán múlt az energiasegély sorsa, a Heger-kabinet szintén az utolsó pillanatban, december közepén hagyta jóvá a támogatást. Addigra azonban a háztartások egy része már kézhez kapta a magasabb összegről kiállított számlákat, így egy kisebb káosz alakult ki, mivel az érintett polgároknak fogalma sem volt, mekkora összeget utaljanak a szolgáltatónak. 

Egyes lakosok januárban és februárban is jóval többet fizettek az átlagnál, amit a vállalatok később próbáltak ellensúlyozni. 

A politikusok akkor egymásra mutogattak és próbálták másra hárítani a felelősséget, ami elsősorban őket terhelte. A cégeknek ugyanis törvényből adódóan 30 nappal az első megemelt összegű számla lejárta előtt kötelessége tájékoztatni a családokat arról, mennyit fizetnek majd a következő hónapban. Erről az aprócska adminisztratív kötelezettségről úgy fest, Robert Ficóék is megfeledkeztek.

A szerdai kormányülést követően azonban vélhetően az illetékesek is rájöttek a hibára, a gazdasági minisztérium ugyanis közleményt adott ki, amiben arra kéri a szolgáltatókat, ne állítsák ki a magasabb számlákat. Az azonban egyelőre kérdéses, hogy a vállalatok eleget tesznek -e a szaktárca kívánságának.

A kirakós utolsó darabja

A képviselők kedden áldásukat adták a 2025-ös költségvetés tervezetére, amely egy 460 millió eurós tartalékkal is számol. Ebből 421 millió eurót az olyan nem várt fordulatokra kívántak fenntartani, amelyek negatív hatást gyakorolhatnak a jövő évi büdzsére. Ezt a tartalékot azonban gyakorlatilag ki is merítették a parlamenti vita során eszközölt változtatásokkal. Az egészségügyisek bérének gyorsabb ütemű növekedése, az energiasegély, valamint az alacsonyabb áfakulccsal rendelkező termékek listájának bővítése a kormány „megtakarításainak” jó részét felemésztette. 

Bár Denisa Saková elmondása szerint nem okoz majd gondot az energiasegély finanszírozása, nem kizárt, hogy elszámolták magukat. 

A Saková által említett 280 millió euró még a tartalék által biztosított mozgástér határain belül van, a bökkenő csupán az, hogy ez a 280 millió euró mindössze az idei támogatás negyedének felel meg. Amennyiben tehát a kormány a mindenkit érintő támogatás foganatosítása mellett dönt, nem kizárt, hogy gondban lesznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?