A milliárdos Musk szerint gyereke él, mégis halott

Musk

A multimilliárdos Elon Musk úgy érzi, hogy eltávolodott transznemű gyerekét megölte az elméjét megfertőző „woke-vírus”. 

A Tesla vezérigazgatója szerint rászedték, ezért egyezett bele abba, hogy Xavier néven született fia pubertást gátló gyógyszereket szedjen, amikről ő nem tudta, hogy valójában micsodák – írja a New York Post. 

„Lényegében becsaptak” – mondta az X (korábbi Twitter) tulajdonosa. Az 53 éves milliárdos szerint mindez egy zűrzavaros időben történt, még a koronavírus idején. Musknak azt mondták, ha nem támogatják fiukat az átalakulásban, Xavier talán öngyilkos is lehet. Musk megfogadta, hogy „megsemmisíti” azt a „hihetetlenül gonosz” kultúrát, ami lehetővé teszi, hogy nemi átalakító műtéteket hajtsanak végre embereken. A fia, Xavier 2022-ben esett át nemi átalakító műtéten, most 20 éves és a Vivian Jenna Wilson nevet viseli. „Lényegében elvesztettem a fiamat. Nem véletlenül hívják ezt halottá nyilvánításnak. A fiam, Xavier halott, megölte a woke-vírus” – fejtette ki Musk, aki feladatának tekinti, hogy megakadályozza a woke-vírus terjedését, és felszámolja a nemváltoztatást segítő eljárásokat. A woke eredetileg a társadalmi igazságtalanságokkal küzdők jelzője volt, ám napjainkban a politikai (szélső)jobboldal tagjai elkezdték szarkasztikusan és negatívan használni a kifejezést a baloldali és progresszív mozgalmakra. Musk szintén beállt a jobboldal mögé, ígérete szerint masszívan támogatja Donald Trump kampányát.

Vivian Musk és exneje, Justine Wilson közös hat gyermeke közül az egyik. Vivian két évvel ezelőtt került a címlapokra azért, mert egy kaliforniai bíróságon kérvényezte, hogy megváltoztathassa a nevét és a nemét. Mindemellett azt is kérvényezte, hogy apja neve helyett anyja vezetéknevét viselhesse, és ezáltal elvágjon minden kapcsolatot Musktól. 

(tlx, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?