Lehet-e béke Ukrajnában?

Trump – tetszik vagy sem – üzletemberként közelít a világpolitikához. Nem idealizálja Ukrajnát, nem démonizálja Oroszországot, egyszerűen csak azt kérdezi: hogyan lehetne minimalizálni az amerikai veszteségeket, miközben elkerüljük a nyílt összeütközést egy atomhatalommal? A Trump-doktrína nem új: az Egyesült Államok mindig is kerülte a kétpólusú konfrontációt. Ha Kína a fő ellenfél, akkor Oroszországot inkább semlegesíteni kell – nem legyőzni.

A közelmúltban kiszivárgott információk szerint ez a gondolkodásmód konkrét formát ölt: Washingtonban szóba került a Krím jogi státusának elismerése. Ez nem csupán gesztus lenne Moszkva felé, hanem a 2014-ben kirobbant konfliktus – amit masodik krími háborúnak hívok – egyik fő okának rendezése is. Ha ez megtörténik, a jelenlegi frontvonalak mentén kijelölt határok akár elfogadhatóvá válhatnak a Kreml számára. Ez még messze van a realitástól, de az irány kijelölt.

Közben Zelenszkij elnök – teljes joggal – elutasít minden olyan egyezséget, amely Ukrajna részvétele nélkül születik. És bár Európa papíron szolidáris, a valóság kiábrándító: a kontinens katonai tettrekészsége többnyire retorikai. Így az amerikai támogatás – és az ukrán hadsereg – marad Ukrajna egyetlen valódi biztonsági garanciája.

Minden fél, így Moszkva is maximalizál. Lavrov külügyminiszter a BRICS-találkozó előtt vázolta Oroszország feltételeit – némelyik olyan, amit korábban már elvetettek. Eközben Trump embere, Steve Witkoff már negyedszer találkozott Putyinnal. Nem hivatalos diplomataként, hanem „üzleti követként”. A Kreml komolyan veszi ezeket a kapcsolatokat, és ez nem pusztán spekuláció, hanem jele annak, hogy a béke – vagy legalább egy tűzszünet – elérhető közelségbe került.

De a legvalószínűbb forgatókönyv mégis az, hogy az amerikai békekísérlet elbukik. Ebben az esetben Washington kihátrálna, és a háború befejezését Ukrajnára és Európára hagyná. A kérdés csak az: marad-e valamilyen katonai támogatás – például hírszerzési adatok megosztása –, vagy teljes csend következik? Ez a különbség élet és halál között.

Európa válaszút előtt áll. Vagy aktívan részt vesz a tárgyalásokban, és beleszól saját jövőjébe – vagy tovább álmodozik a saját retorikájába zárkózva, miközben mások döntenek helyette. De egy dolgot tudnunk kell: aki nincs ott az asztalnál, előbb-utóbb az étlapon találja magát. És mi, akiket már egyszer felszolgáltak, jól tudjuk: ideje visszaülni az asztalhoz.