KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ

Tőkés ismét segítséget kér
Traian Basescu román államfő támogatását kéri ismét Tőkés László független európai parlamenti képviselő azért, hogy januárban csatlakozhasson az Európai Néppárt (EPP) frakciójához az Európai Parlamentben – adja hírül a szombati romániai sajtó.

Tőkés ismét segítséget kér

Traian Basescu román államfő támogatását kéri ismét Tőkés László független európai parlamenti képviselő azért, hogy januárban csatlakozhasson az Európai Néppárt (EPP) frakciójához az Európai Parlamentben – adja hírül a szombati romániai sajtó.

A szabadságát Ausztráliában töltő Tőkés közleményben kérte Traian Basescut, hogy közvetítsen a közte és a demokrata párti román képviselők között kialakult konfliktus feloldása érdekében.

Decemberben ugyanis ez utóbbiak Tőkésnek az EPP-hez való csatlakozása ellen szavaztak, noha azelőtt Basescu – Tőkés szerint – személyesen is megígérte, hogy a demokraták nem fogják akadályozni felvételét. Tőkés a november 25-i európai parlamenti választás nyomán került be az európai törvényhozásba. A független képviselő abban reménykedett, hogy már decemberben csatlakozhat az EPP-hez, amelynek romániai delegációját elsöprő többségben Basescu egykori pártja, az azóta Demokrata Liberális Párt (PDL) névre keresztelkedett Demokrata Párt (PD) képviselői alkotják. A független képviselőt december 5-én fogadta hivatalában az államfő. Tőkés már a találkozó előtt tudomást szerzett arról, hogy a demokraták meg akarják akadályozni felvételét az EPP-be. Ezért már akkor is kérte Basescu támogatását. Az EPP romániai delegációjában született decemberi döntést követően a demokrata Sorin Frunzaverde úgy nyilatkozott a román sajtónak, hogy konzultáltak ugyan Tőkés felvételének ügyéről Basescuval, de az államfő „az ő lelkiismeretükre bízta a döntést”.

Tőkés sajnálatosnak tartja, hogy a román–magyar konfliktust nem sikerült megelőzni. Levelében ugyanis kifejti: Basescu arra kérte, hogy az autonómiaügy felvetésével Románia EP-belépőjét ne terhelje román–magyar disputával. „Azonban ennek előidézője nem én, hanem maga a Demokrata Párt lett, amely ezáltal a Fideszhez fűződő román kapcsolatokat is feszültté tette” – véli Tőkés.

A képviselő kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt egy nagyváradi sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az EPP-nek kell meghoznia a végső döntést. Tudomása szerint a kérdésben Brüsszelben január 7–10. között, vagy Strasbourgban a január 14–17. közötti ülésszakon határoznak (Új Magyar Szó)

Kisebbségek Szerbiája

Fél a Koszovó végleges státusát meghatározó döntés szerbiai hatásaitól Pásztor István, a vajdasági Magyar Koalíciónak a januári szerbiai elnökválasztáson induló jelöltje.

„Félek a koszovói bomba robbanásától, függetlenül attól, kit talál el. A veszély egész közösségünket fenyegeti. A gyakorlatból tudjuk, hogy konfliktusokkal terhelt, szélsőséges helyzetekben megszaporodnak a nemzeti kisebbségekhez tartozókat sújtó negatív jelenségek” – mondta a Deutsche Welle rádiónak adott, s a szerb média által idézett nyilatkozatában a politikus.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt is kifejtette, hogy kampányában meg akarja mutatni, milyen Szerbiára vágynak az ország nemzeti kisebbségei.

„Nemcsak a magyar közösségnek, hanem a többi nemzeti kisebbséghez tartozóknak is el akarom mondani, milyen kellene legyen az a Szerbia, amelyben jobban érezhetnénk magunkat, mint most. Ezt egyetlen demokratikus jelölttől sem hallhatják, mivel ők nem tartoznak nemzeti kisebbséghez” – fogalmazott a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.

Pásztor István irreálisnak mondta, hogy bekerüljön az elnökválasztás végső fordulójába, de kijelentette: választóit csak akkor biztatja a második körös szavazásra, ha a nemzeti kisebbségek biztosítékot kapnak elvárásaik teljesítésére.

„Fel akarjuk ajánlani programunkat a választás döntő fordulójába bekerülő demokratikus jelöltnek. Nyilvánosan tesszük ezt, és azt várjuk tőle, hogy nyíltan mondja meg, mit vállal belőle, s mit nem. A válaszától függően döntünk a támogatásáról” – nyilatkozta Pásztor.

A szerbiai elnökválasztáson, amelyet január 20-ára írtak ki, kilenc jelölt indul, de egynek sincs esélye arra, hogy az első körben győzzön. A küzdelem – február 3-án – minden jel szerint Borisz Tadics jelenlegi államfő és a nacionalista szerb radikálisok vezére, Tomiszlav Nikolics között fog eldőlni. Akkor pedig már minden százalék számít. (Vajdaság.info)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?