KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ

Szász nem adná helyét Tőkésnek
Székelyudvarhely polgármestere nem az MPP élén képzeli a református püspök politikai jövőjét, inkább az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban (EMNT) betöltött elnöki tisztségét erősítené.

Szász nem adná helyét Tőkésnek

Székelyudvarhely polgármestere nem az MPP élén képzeli a református püspök politikai jövőjét, inkább az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban (EMNT) betöltött elnöki tisztségét erősítené.

„Nem értek egyet azokkal a forgatókönyvírókkal, akik Tőkés Lászlót alacsonyabb szintre szeretnék rángatni, mint ami őt megilleti” – reagált tegnap a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) vezetője, Szász Jenő arra a felvetésre, adja át a bejegyzés előtt álló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöki székét az európai parlamenti mandátumot szerzett református püspöknek.

A javaslat terítékre került azon a decemberi találkozón is, melyen a Tőkés Lászlót támogató szervezetek az RMDSZ-ellenzék szerveződési forgatókönyveit tárgyalták. A Tőkés–Szász helycserével egyetértett Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke is.

„Tőkés László 1989-ben szerzett legitimációja, amit a kilencvenes években megerősített a tevékenységével, és ami visszaigazolást nyert a legutóbbi európai parlamenti választásokon, a püspök urat arra jogosítja föl, hogy a pártelnöki széknél fontosabb szerepet kapjon az erdélyi magyar közéletben” – magyarázta Szász. Szerinte Tőkés Lászlónak kell lennie annak a személyiségnek, aki asztalhoz hívhatja döntések előtt a különböző közszereplőket.

„Meglátásomban az önkormányzati modell szerint Tőkés László az államfő szerepet töltené be. Vagy akár az erdélyi magyar nemzetgyűlés elnökének szerepét, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke” – fejtegette Szász Jenő.Elmondta, e modell szerint a különböző magyar pártok (RMDSZ, MPP) közvetlen, titkos és általános választások útján nyerhetnék el mandátumunkat az erdélyi magyarság nemzet?gyű?lésében, azaz az EMNT-ben, amelynek elnöke Tőkés.

Szász Jenő tudomása szerint elsősorban Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, az EMNT alelnöke volt az, aki azt szorgalmazta, hogy Tőkés László álljon az MPP élére. „Nem tudom, hogy Toró barátomnak mi van a szívében. Csak azt tudom, hogy RMDSZ-képviselőként az RMDSZ szempontjai szerint gondolkodik. Az MPP jövőjét azonban nem Toró tanácsai szerint fogjuk építeni” – jegyezte meg Szász, aki szerint előfordulhat, hogy Toró inkább a képviselői mandátumát félti.

Az RMDSZ ellenzékének további, egymás közötti tárgyalásairól a polgármester kifejtette: az MPP bejegyzése után előfordulhat, hogy immár nem meghívottai, hanem házigazdái lesznek a megbeszéléseknek. (Új Magyar Szó)

Szlovénia, a párbeszédbajnok

Ljubljanában gyülekeztek tegnap az európai biztosok, hogy részt vegyenek az Európai Unió soros elnökségének hivatalos kezdetét jelentő ünnepségen.

Szlovénia – amely a volt kommunista országok közül elsőként állhat az EU élére – részben készen kapta a napirendet, de a kényes kérdéseket ez a tagállam sem kerülhette el. A legbonyolultabbnak ezúttal Szerbia határozott kiállása bizonyulhat Koszovó ügyében.

A soros elnökségek prioritásait jó előre egyeztetik Brüsszellel, az európai biztosok ma mégis Ljubljanába utaznak, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljenek az új EU-vezetés, Szlovénia terveivel. A protokolláris látogatásnak más célja is van: a kultúrák közötti párbeszéd európai évének hivatalos megnyitása.

Lehet véletlen egybeesés, hogy Szlovénia éppen most veszi át az Unió irányítását. de kétségkívül találó. A több mint nyolcvan százalékban szlovén nemzetiségű földközi-tengeri országban a magyar és az olasz nyelvet hivatalos nyelvként ismerik el. Igaz, hogy ez csak egyes területekre érvényes, de gesztusértékű, hiszen a későn érett szlovén nemzet (államiságra először 1991-ben tett szert) az idők folyamán magyar és olasz uralom alatt egyaránt állt, nem beszélve arról, hogy a 2002-es népszámlálás adatai szerint a két kisebbség együttesen is az összlakosság kevesebb mint egy százalékát teszi ki.

A kultúrák közötti párbeszéd évét ma délután nyitja meg ünnepélyesen Danilo Türk szlovén államfő a brdói kastélyban. A Tito rezidenciájaként is szolgált épület ad otthont minden rendezvénynek, amelynek Szlovénia az Európai Unió soros elnökeként gazdája lesz.

Öt prioritást jelölt meg Janez Janša szlovén miniszterelnök Brüsszelben, novemberben a soros elnökségre készülve. Első helyre tette az „Európa jövője” címszó alatt ismert folyamatot, amely decemberben fontos állomásához érkezett.

Az uniós alkotmányt helyettesíteni hivatott reformszerződés megszületése és aláírása után már csak a ratifikálás van hátra. Miután Nagy-Britannia és Dánia lemondott a tervezett népszavazásról az ügyben, várhatóan nem emelkednek újabb akadályok a 2009-es hatályba lépés előtt. A második prioritás a Lisszaboni stratégia, a márciusi gazdaságpolitikai csúcson kell ugyanis újabb konkrét terveket megfogalmazni a következő hároméves ciklusra. A harmadik prioritás közös energiapolitika, a negyedik a Nyugat-Balkán, az ötödik a kultúrák közötti párbeszéd európai éve. (Új Magyar Szó)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?