Inkább sárkányfog

Valószínű, már korábban kellett volna reagálnom, a pénteki jegyzete viszont annyi féligazságot tartalmaz, hogy még akkor is szükségesnek tartom korrigálni állításait, ha ezek személyesen engem egy kivételével nem is érintenek. Szeretném leszögezni, hogy én szavazatommal nem támogattam az általa kifogásolt 3/5-ös többség bevezetését a parlamenti bizottsági jóváhagyás esetében, de nem támogattam Ficóék azon javaslatát sem, hogy ne lehessen megfosztani mandátumától a törvénysértő képviselőt. Ugyanakkor támogattam azt a javaslatot (mellesleg Daniel Lipšic igazságügyminiszter is), hogy köteles legyen a törvény hatáskörébe tartozó személy házastársa és kiskorú gyermekei után is vagyonnyilatkozatot tenni.

Észrevételeimet az alábbi 4 pontban foglalom össze:

1. „Lipšic (...) átlátott a szitán. Politikusainkat ismerve nem valószínű, hogy (...) találtatna 90 bátor szavazat például ahhoz, hogy a törvénysértő elnyerje méltó büntetését.” Hölgyem, ha ott lett volna a parlamentben, vagy ha a csaknem fél órás telefonos tájékoztatás közben megkérdezte volna, tudná, hogy Lipšic is beleegyezett a koalíciós tanácson abba, hogy a plénumban 90 képviselői (azaz 3/5-ös) szavazattöbbség kelljen a döntéshez. Lipšic miniszter úr „csak” azért vonta vissza a törvényt, mert a törvényhozás a parlamenti bizottságban javasolt minőségi többség helyett 3/5-ös többséget fogadott el. Ha most egy kicsit számolunk, akkor a 17 tagú bizottságban a minősített többség 9 képviselőt jelent, míg a 3/5-ös 10 képviselői szavazatot. Tehát egyetlenegy szavazat miatt vonta vissza a törvényt. Ezért állítom ma is, hogy ebben az esetben a miniszter „még nem érett a kompromisszumra”. Ráadásul abban sincs önnek igaza, hogy „nem találtatna 90 bátor szavazat”, hiszen Karlín esetében ennél jóval többen szavaztuk meg a mentelmi jog megvonását.

2. Ön azt írja: „... az ellenzékiek megértően fogadták Lipšic döntését (...)”. Naná, hiszen Mečiarék semmilyen formában nem fogadták volna el a törvényt, Ficóék „mivel nem szavaztuk meg javaslatukat, hogy ne lehessen megfosztani az érintett képviselőt a mandátumától” valószínű szintén nem szavazták volna meg. S mivel Lipšic a végső szavazás előtt visszavonta a törvényt, egyiküknek sem kellett színt vallani a szavazásnál. Ahhoz, hogy ezt felismerje, nem elég kapásból erről írni, hanem figyelni kell a törvénytervezet sorsának alakulását és az egyes pártok reakcióit.

3. Egyetértek önnel, hogy „van, amikor nem lehet megalkudni”. De nem lehet a tények tekintetében sem, amikor sokszor azon múlik, csatlakozom-e az ugyan féligazságokkal érvelő, de kényelmes többséghez, vagy esetleg többletmunka árán, de megírom az igazságra alapozott véleményem.

4. „...a többiek tanulhatnának meg a fontos kérdésekben nem fejet hajtani!” Na akkor nézzük a tényeket. A jelenlegi állapothoz képest a törvény kötelezte volna a közjogi méltóságokat, hogy házastársuk és kiskorú gyermekeik után is adjanak le vagyonnyilatkozatot és adóbevallást. Bővült volna az érintettek sora különböző állami tisztségviselőkkel, polgármesterekkel és városi önkormányzati képviselőkkel. A törvény végre szankciókat – pénzbüntetéseket – is bevezetett volna, sőt – kimerítve az egyéb lehetőségeket – akár a mandátum megvonását is lehetővé tette volna. S mindez most csak azért nem léphet érvénybe, mert Lipšic 1, azaz egyetlenegy képviselői szavazat miatt visszavonta a törvényt. Tehát akkor kinek kellene megtanulnia nem fejet hajtani a fontos kérdésekben?

Végezetül szeretném leszögezni, hogy nem a képviselőket védem – hiszen ellentétben a többséggel én a szigorításokat támogattam –, csak a tényszerűséget hiányolom a jegyzetéből. Mert az újságíróknak és a képviselőknek nem kell kedvelniük egymást, de a tények makacs dolgok: azok tiszteletben tartása mindkét szakma képviselőire kötelező.

A szerző az MKP elnöke