Importált remeték

Tavaly egy olaszországi remetéről adtam hírt, aki torzonborz, elhanyagolt külsejével tökéletesen beleillett az Abruzzói Appeninek zord szcenériájába, csak épp a rőzseszedő asszonyokat és gyerekeket ijesztette halálra. Globalizálódunk. Alig telt el egy év, és már nekünk is van remeténk. Igaz, nem tájaink szülötte, hanem morva az istenadta, s miért, miért nem, a Szlovák Paradicsom egyik barlangját választotta remetesége színhelyéül. Ott éldegél magának, de nem ijeszti halálra a környékbelieket és a turistákat, egyrészt mert nem annyira torzonborz, mint itáliai kollégája, másrészt kevésbé mozgékony fajta, inkább üldögél órák hoszszat, és nagyokat hallgat. ĺgy is nevezi magát: Az, Aki Ül És Hallgat. Abbruzzói kollégája sem volt hajlandó beszélni, de itt már meg is szakad köztük a hasonlóság. Mert míg az olaszt – miután kiderült, hogy senkit sem bánt – a tenyerükön hordozták a környék lakói, és annyi ételt-italt hordtak a kalyibájába, hogy egy kisebb hadseregnek is elég lett volna, a mi remeténket ki akarják űzni a paradicsomából. A nemzeti park igazgatója szerint ugyanis törvényt sért, mivel nem a kijelölt ösvényeken közlekedik, az erdő fáját használva, nyílt tűzön főzőcskél, és filozófiai tartalmú lózungokat fest a barlangja falaira. Az igazgató már el is intézte, hogy bevegyék egy kolostorba, de a fiatalember méltatlankodva utasította el az ajánlatot: „Remete nem élhet emberek között!” Most már az igazgatón volt a méltatlankodás sora, és a sajtón keresztül a nyilvánosság elé tárta legfőbb tromfját: „A Szlovák Paradicsomban vagy 350 barlang található, hogy nézne ki, ha mindegyikbe beköltözne valaki!?”

A különleges elszántságot, sőt némi fanatizmust igénylő remeteéletmód még a középkorban, amikor a leginkább dívott, sem talált tömeges követésre, így az igazgató úr aggályai minden reális alapot nélkülöznek. Mégis jellemző az eset: arról szól, hogy az, akinek a szerencse némi hatalmat adott, és a törvényt maga mögött érzi, mennyire megszűnik empatikus módon gondolkodni, a paragrafustól nem látja az embert. Mert mibe kerülne megegyezni az igazgató szerint is értelmes, jóindulatú fiatalemberrel: csak a hulladék fát használhatja tüzelőnek, és nem dekorálja a barlang falait filozofikus üzeneteivel? Arra gondoltam, nem kellene-e írni az abbruzzói remetének, hogy támogassa már meg kicsinyég a morva kollégát. Ő meg másoknak szólhatna, s egy szép napon testet öltene az igazgató úr rémálma: a Szlovák Paradicsom 350 barlangjából 350 remete integetne.