II. Erzsébet meghívhatja Trumpot

Angol sajtóértesülés szerint a brit uralkodó már jövőre állami látogatásra hívná Donald Trumpot, az USA januárban hivatalba lépő leendő elnökét.

Angol sajtóértesülés szerint a brit uralkodó már jövőre állami látogatásra hívná Donald Trumpot, az USA januárban hivatalba lépő leendő elnökét. London lobbizni akar Trump-nál a brexit utáni kétoldalú kereskedelem ügyében.

A The Sunday Times konzervatív vasárnapi brit lap kormányzati forrásai szerint a brit kormány „titkos fegyverként” igyekszik bevetni az állami látogatás jelentette rendkívüli megtiszteltetést, azért, hogy szoros kapcsolatokat építhessen ki az új amerikai elnökkel. Az állami látogatásra Londonba érkező külföldi államfők – jóllehet a meghívandók listáját a kormány javaslata alapján állítják össze – hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégei, és az uralkodó valamelyik rezidenciáján laknak. A protokoll szerint évente legfeljebb két külföldi államfőt hívhatnak meg így.

A The Sunday Times forrásai szerint a brit kormány elsősorban azt próbálja elérni, hogy Trump hivatalosan is támogassa a brit–amerikai szabadkereskedelmi megállapodás megkötését a brit EU-tagság megszűnése utáni időszakban. Barack Obama jelenlegi amerikai elnök a brit EU-tagságról tartott – a kilépést pártolók győzelmével végződött – júniusi népszavazás előtt nyíltan arra biztatta Nagy-Britanniát, hogy maradjon az Európai Unió tagja. Áprilisi londoni látogatása során Obama gyakorlatilag kizárta, hogy ha megszűnik Nagy-Britannia EU-tagsága, gyorsan kedvezményes kereskedelmi megállapodásra juthatna az Egyesült Államokkal, kijelentve: Washington az EU-val folytatott kereskedelmi tárgyalásokra összpontosítja figyelmét, Nagy-Britannia pedig „a sor végére kerül”, ha távozik az unióból. Trump azonban már az amerikai elnökválasztási kampányban hangsúlyozta, hogy ha bejut a Fehér Házba, akkor Nagy-Britannia „nem a sor végére, hanem a sor elejére kerülne” az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi tárgyalásokon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?