Huszonegyedik századi utazás

A menetidő 4 óra 53 perc, tíz perccel kevesebb, mint az állami IC-járatokon, ami elenyésző különbség, mégis valami. A pénztárnál közölték, hogy a hagyományos kupék tele vannak, csak a Relax-osztályon van hely. Azt hittem, ez drágább verzió, de kiderült, hogy egybenyitott vagonról van szó, és a jegy 18 euró. Remek, akkor azt kérem. Helyet foglaltam a kényelmes bőrülésen a tiszta, leszőnyegezett vagonban. Az utaskísérő srác üdvözölt a felszállásnál, és megkérdezte, segítsen-e a csomaggal. Köszönöm, nem. (Később egy lány hatalmas bőröndjét ő tette fel a csomagtartóra, úgyhogy komoly volt a szándék.) Indulás után kérés nélkül mindenki kapott egy palack ásványvizet. Aztán a srác körbejárt a kávés- és teástermosszal, a teába kérésre mézet is nyomott, a kávéhoz tejszín, fehér és barna cukor is járt. Aztán a napi sajtót kínálta ingyenesen, a következő körben színes olvasnivalót, csak női magazinból három volt. Az ingyenes wifi itt alapvető emberi jog, csakúgy, mint a konnektorok, így akár dolgozni is lehet útközben, hacsak nem arra használja az ember a nála lévő laptopot, tabletet, okostelefont, hogy a cég által kínált webhelyen filmeket nézhet, zenét hallgathat vagy netes játékokat játsz-hat. És ha megéhezik, bőséges választékból rendelhet. Négyfajta saláta, sonkás-sajtos croissant, rántott csirkemell krumplisalátával, sushitál, kalácsok, torták, görög joghurt gyümölcsös müzlivel, üdítők hada, sörök, csokik, cukorkák. Semmi sincs túlárazva, a legtöbbet a sushiért kérnek: 3,20-at. Az étkezőkocsiban nem voltam, anélkül laktam jól, hogy elmozdultam volna a helyemről. Úgy éreztem magam, mint egy kellemes bisztróban. És akkor nézzük a mosdót, mert ez minden vonat „neuralgikus pontja”. Nos, kedves barátaim, aki nem hiszi, annak szívesen elküldöm a fotót: élő orchidea volt a klotyón. Hogy szép is legyen, ne csak tiszta. Folyékony szappan, vécépapír és kéztörlő bőséggel, ez is meglepő. Ekkor már kezdett gyanús lenni az egész, kerestem a kandi kamerát. Aztán végigjártam a vonatot, feltűnés nélkül benéztem ide-oda, és mindenütt huszonegyedik századi nívót láttam. A legdöbbenetesebb a gyerekkupé volt, színes puffokkal, mesevideókkal, nagyképernyős tévével, rengeteg játékkal. Ezt három normál kupé egybenyitásával kreálták, és rajzfilmfigurákkal matricázták tele a falat. Ezután mindig így szeretnék Kassára utazni, vontam le a végkövetkeztetést. Ez azonban valószínűleg egyben az utolsó ilyen utam is volt, mivel a RegioJet vezetése a napokban jelentette be, hogy december közepén megszünteti ezt a járatot, ha a közlekedési miniszter továbbra is szemet huny az állami cég machinációi felett. A bőkezűen dotált, ám veszteséges ŽSSR ugyanis mesterségesen csökkenti árait, felrúgva az egészséges piac szabályait, hogy ellehetetlenítse a konkurenciát. Szóval most azt várom, mit lép Ján Počiatek miniszter. Illetve, sajnos, sejtem, hogy semmit...