Hűlt helyek

Ki tudja, mi a nagyobb perverzió. Szobrot állítani valakinek, ki sohasem járt a városban, vagy emléktáblával tisztelegni az előtt, aki viszolyogva menekült erről a helyről. A Gottwald-szobor a hatalom tőkesúlya volt, nyűg, mely lehúzza az igázottak imbolygó szellemét. Nem véletlen, hogy bokától súlyosan belesüllyedt a talapzatba. Nincs szüksége lábfejre annak, ki az egész bolygóval lép, álmaiban kozmikus terepen garázdálkodik. Juhász Gyula lévai emléktáblája a jóindulat kegyetlensége volt, hiszen visszarángatta a költőt abba a mocsárba, minek provincializmusát, szellemtelenségét, világvégiségét, terméketlenségét nem bírta elviselni. Nem véletlen, hogy a költő szálláshelye egy pici házikó volt a város végén, szürkén megbújva a többi ház között. Ahogy a költő életműve bújik meg pillanatnyilag a magyar irodalomban. Ma már hűlt hely mind a két tárgy. A szobrot nyilvánosan likvidálták a rendszerváltás után, az emléktáblát titokban leverték nemrég. Talán szimbólum értékű, hogy a munkásvezér helyére semmi nem került, sőt még csak keramit lap sem tüntette el a talapzat helyét. A többi lap egy lapnyi ürességet fog közre. A szabadon hagyott földből nyúlánk fűcsomó ágaskodik, egyelőre győzött üde szervességével a szervetlen szürkeség fölött. Mégis nyugtalanító az a rés, mintha várná vissza az ideológiai dugót az internacionalista sebtapasz. Talán szimbolikus és szinte öndestrukcióként értékelhető a depressziós költő emléktábla-iszkolása. Végre szabadon bolyongó szellemét belebűvölik néhány betűbe, s a gyűlölt zug falára ítélik. Érthető, ha az öngyilkos hajlam – némi segítséggel – ismét kitört belőle és keserűen csúfolódva úgy döntött, itteni életének volt ürességét jobban képviseli a tábla üresen maradt helye. Mostanában gyakran érzem, ez a város a hely szelleme helyett a hűlt hely szellemével kacérkodik. A hiány fájdalma mindig nagyobb gyötrelem, mint a jelenlét boldogságának bármekkora öröme. Csak azt nem tudom eldönteni, városom most önfeledt fűcsomó-e, a feledékenység öntudatlan emlékműve, vagy egy gyötrelmes élet emléke helyetti szürke folt. Végül is mindkét esetben a hiány jogos. Az egyik esetben az eszmévé torzított hazug élet árnyéka foszlott szét, a másodikban a magakellető szellemtelenség árnyékában vacogó város a kelletlen szellem árnyékát tényként szívja magába. S borzong vagy melegszik hűlt helyek észrevétlen igézetében.