Hosszú várakozás után megértük a változásokat

Memoárokat olvasva kiderül, a nagy események közelről mindig prózaiabban néznek ki, mint a történelemkönyvekben. Valahogy így voltunk ezzel idén is. Évközben sokat bosszankodtunk a politikusi butaságok, melléfogások és manipulációk láttán, miközben ugyanezek a politikusok (legalábbis a kormánykoalíciós részük) egyetlen év alatt szinte minden olyan keretet kialakítottak, amelyre legalább tíz éve vártunk. Bármit élünk is meg a jövő esztendő első felében, 2003 a radikális reformok éveként kerül be a történelembe. Ehhez már csak az a meggyőződés kell, hogy aki nem mer nagyot lépni, ne csodálkozzon, ha nem halad előre. Ezúttal nyugtázhatjuk, hogy nem szokványos évet tudunk magunk mögött. ĺgy, bár politikusokat dicsérni csak óvatosan szabad, most az egyszer mondjuk ki, idén megdolgoztak a pénzükért. Legalábbis az összes kiábrándító vitájuk ellenére lépésről lépésre, hónapról hónapra konok kitartással fogadták el azokat a változásokat, amelyek hallatán alig egy éve, a kormányprogram elfogadásakor jó érzés töltött el mindenkit, aki hisz abban, hogy megfelelő keretek előbb-utóbb nálunk is jó életszínvonalat eredményezhetnek. Hittük is, meg nem is, hiszen nem ők húzogatták először az orrunk előtt a mézesmadzagot, ezúttal azonban úgy tűnik, hogy legalább a legnagyobb kaliberű dolgok megvalósulnak. ĺgy annak ellenére, hogy az egyszerű polgárt a politikától elrettentő „napi gyakorlat” – korrupció, hatalommal való visszaélés, csalás, lopás – továbbra is bőven borzolta a kedélyeinket, legalább annak örülhetünk, hogy meglódultunk egy normálisabb világ felé. Mert a politika a nálunk ötször magasabb jövedelmet termelő országokban sem nagyon más, mellettük viszont nyugodtan elvannak a jól élő egyszerű emberek tömegei, amelyek ezzel a világgal csak négyévente, a szavazócédula bedobásakor kerülnek kapcsolatba. A jólétnek egy normális világban nem feltételei a politikai kapcsolatok, az állami dotációk, a gyerek hivatalhoz juttatása. Egy jól működő gazdaságban ezer más lehetőség van az érvényesülésre. Errefelé indultunk el idén, és ez jó dolog, akkor is, ha a pénztárcánkba nézve egyelőre ebből vajmi keveset látunk.

Karácsony előtt afféle ajándékként a jegybank is szokatlanul pozitívra hangolt középtávú prognózist tett közzé. Rá ugyebár azért érdemes odafigyelni, mert ez volt az egyetlen intézmény, amely még a legsötétebb mečiari időkben is hihető és utólag sem szégyellendő prognózisokat szokott közzétenni. Szerinte 2004 még a visszafogottság éve lesz, utána viszont az következik, amire már régóta várunk. A gazdasági növekedés motorjává a háztartások fogyasztása lép elő. Ma ebben a pozícióban az export van, de a multik szárnyalásából nekünk vajmi kevés hasznunk van. Legfeljebb elszórakozhatunk a komoly szakmai vitán, hogy vajon az új adórendszerben továbbra is a korábbi évek módszereivel mentik ki a hasznukat, vagy esetleg már az adózott nyereség hazautalása is üzlet lesz nekik. Szóval: a jegybank szerint két év múlva nőni kezdenek a reálbérek, a többletjövedelmünket pedig fogyasztásra költjük. Ez persze igazából csak akkor lesz fenntartható, ha a gazdaság teljesítőképessége is megfelelően nő. Ebben a tekintetben eltér a gazdasági minisztériumi és az ágazati szövetség véleménye. Amint az sejthető, a hivatalos emberek szerint jó úton vagyunk, van, aki év végi optimista hangulatában már azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy túl vagyunk a nehezén. Az ágazati szövetség erről mást gondolt, de igazán egzakt magyarázatot tőle sem hallottunk. A jegybank viszont arra számít, hogy két év múlva, a sokéves stagnálás után a vállalati beruházások is nőni fognak. Ha mindez párosul az állam továbbra is visszafogott fogyasztásával, elmondhatjuk, hogy kedvező makrogazdasági fejlődésnek leszünk tanúi. Ez pedig az átlagembernek is jó, hiszen esély van az alacsony inflációra és biztos koronaárfolyamra, ennek köszönhetően pedig nem értéktelenednek el a megtakarításaink. Mindez persze két év múlva lesz érvényes, így a meséből ennyi, s 2004-ben majd meglátjuk.