Mit tudunk eddig Robert Fico állapotáról?

Robert fico merénylet

A miniszterelnök állapota továbbra is súlyos, a szerdai kihelyezett kormányülésen után négy lövés érte. 

A legfrissebb tájékoztatást a miniszterelnök állapotáról Peter Pellegrini adta, aki a TA3 csütörtök esti műsorában elmondta, a besztercebányai kórház orvosai kiváló munkát végeztek, így már csak Robert Fico szervezetén múlik, hogy megbirkózik-e a sérülésekkel. A megválasztott köztársasági elnök elárulta, az orvosok megengedték neki, hogy néhány perc erejéig találkozzon a kormányfővel.

Robert Fico miniszterelnök azonban kritikus állapota ellenére is képes kommunikálni, amelyről a leendő elnök nemrég tájékoztatott: „Csak néhány percig beszélhettem vele. Az állapota nyugalmat igényel. Remélem, hogy mielőbbi felépülésének leszünk a szemtanúi”.

A miniszterelnök sérüléseiről egy csütörtöki sajtótájékoztatón Robert Kaliňák védelmi miniszter beszélt. „Annyit tudunk, hogy a miniszterelnök által elszenvedett sérülések kiterjedése nagy. Ahogy tegnap is mondtam, többszörös traumás sérülést szenvedett, és a műtét az orvosok számában is tükrözi a helyzet súlyosságát. Egyszerűen fogalmazva: ez nem kozmetikai műtét volt. Ebből a szempontból a felépülés sem lesz könnyű” – mondta. A védelmi miniszter nem tudja, hogy a miniszterelnöknek szüksége lesz-e további műtétre, ennek lehetőségét nem zárta ki.

Robert Fico eddig egy műtéten esett át, de a kórház igazgatója szerint ez öt órán át tartott, és két orvosi csapat – egy sebészi és egy traumatológiai orvosokból álló kollektíva – végezte.

Pellegrini szerint Fico csak egy hajszál híján menekült meg. „Elég lett volna, ha a lőtt sebek néhány centiméterrel arrébb érik, és most egészen másról beszélnénk” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?