Pellegrini beszélt Ficóval a kórházban, még mindig nagyon súlyos az állapota

pellegrini kp

Peter Pellegrini megválasztott államfő meglátogatta a besztercebányai kórházban Robert Fico miniszterelnököt.

Elmondta, hogy az egészségi állapota még mindig rendkívül súlyos, és csak pár percig tudtak egymással beszélni. Újságírói kérdésre közölte, biztosította a kormányfőt arról, hogy mellette állnak. Hozzátette, Fico rendkívül kimerült, ezért sokat nem tartózkodhatott nála az intenzív osztályon.

„Átléptünk egy vörös vonalat Szlovákiában” – mondta Pellegrini, aki szerint Robert Ficót csak egy hajszál híja választotta el a haláltól. „Elég lett volna, ha azok a lövések néhány centiméterrel arrébb érik, és ma már másról beszélnénk” – közölte. A leendő államfő arra kérte a polgárokat, hogy utasítsák el az erőszakos cselekményeket.

Egy politikailag túlságosan befolyásolt egyén úgy döntött, hogy merényletet követ el, csak azért, mert nem ért egyet azokkal a lépésekkel, amelyeket a Robert Fico által vezetett kormány tesz

– mondta.

Galéria

Pellegrini úgy gondolja, jelenleg nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Robert Fico túl van az életveszélyen. A megválasztott államfő elárulta, miután régóta személyes kapcsolatot ápol a kormányfővel, ezért privát beszélgetést folytatott vele, de mivel Fico fáradt volt és gyógyszerek hatása alatt állt, ezért csak néhány szót váltottak.

A besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház igazgatója, Miriam Lapuníková szerint Robert Ficón a mai nap folyamán már nem fognak elvégezni egy újabb műtétet, és egy másik intézménybe való átszállítás sem szükséges.

Utóbbival kapcsolatban hétfőn szakértői konzíliumot tartanak, amelyen megszülethet a végső döntés. Lapuníková hozzátette, erről magát a miniszterelnököt is megkérdezik majd, hiszen érthető módon Fico közelebb szeretne lenni az otthonához és a szeretteihez. A korházigazgató elárulta, a szerdai műtét során a Szív- és Érrendszeri Megbetegetések Közép-Szlovákiai Intézetének szakembereit is a kórházba hívták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?