A Tsízió Diákszínpad új utakat nyit az életben

A mostani Kodály Zoltán Gimnázium elődjében 1964-ben alakult meg az első esztrádcsoport Pukkai László egykori tanár kezdeményezésére, aki a sikeres szalagavatós műsorok után úgy gondolta, ki kell azokat vinni az iskola falain kívülre, ezért a Galánta környéki falvakban kezdett fellépéseket szervezni a diákoknak. Az évek során többféle kultúrcsoport, néptánccsoport, zenekar, énekkar működött az iskolában, amelyek az esztrádcsoportból nőttek ki vagy mellette működtek. 1996-ban Hlavaty Márta állított össze verses-dalos-táncos műsort az akkori diákjaival és folytatta ezt a munkát 19 évig. Ebben az időben adtak nevet a csoportnak, így született meg a Tsízió Diákszínpad.

Próbáljuk meg!

Miután a tanárnő nyugdíjas lett, 2015-ben Ollé Krisztinát bízták meg a csoport további vezetésével. A történelem-magyar szakos tanár addig nem is gondolt arra, hogy ő vezesse a csoportot, de mivel rábízták a feladatot, az elejétől komolyan vette. 

„Az igazat megvallva, nem tudtam, mire vállalkozom, előtte nem foglalkoztam színjátszással, de mindig szerettem színházba járni. Úgy neveltek, hogy ha valamit rám bíznak, akkor azt próbáljam meg jól csinálni. Rám bízták, tehát meg kellett próbálni jól vezetni az akkor tizenvalahány fős csoportot. Akkoriban általában tanévnyitóra és -záróra, március 15-re és más megemlékezésekre, ünnepekre készültek műsorok, ezt a hagyományt folytattuk. A diákok arra kértek, hogy ne fejeződjön be a március 15-i műsorral a Tsízió éves tevékenysége. Egy máig nagyon összetartó társaság volt akkor a miénk, a diákok javasolták, hogy menjünk el a Jókai Napokra. Akkor született meg a Paprikáskrumpli című bohózat, egy bankrablás története négyféle módon előadva. A versenyen nem értünk el semmit, meg sem említettek bennünket a kiértékelésen, amin nem is lepődtünk meg, hiszen valójában azért mentünk, hogy kipróbáljuk magunkat. Arra viszont nagyon jó volt, hogy még inkább összekovácsolja a társaságot. A környező falvakban viszont egyre népszerűbbek lettünk ezzel az előadásunkkal, mert ilyen könnyed műfajt mindenki szeret, nem voltunk sokan, így bármelyik kultúrház megfelelt, elég volt 2 autó, néhány szülő, hogy elmehessünk fellépni, talán ezzel szerepeltünk a legtöbbször. A becsületkasszában összegyűlt pénzt Kofolára költöttük, így indult a történetünk” 

– emlékezett vissza Ollé Krisztina.

Merész vállalkozás

A Mátyusföldön tett turné hatására a következő évben körülbelül negyvenre emelkedett a Tsízió létszáma, a tanárnőben akkor tudatosult először, hogy komolyan el kell kezdeni a munkát, hiszen az első év a tanulásról szólt. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy nagyobb volumenű darabot kell találni, hogy negyven diák állhasson a színpadon. 

„Ekkor találtam ki, hogy legyen benne zene és tánc, mert az több embert megmozgat. Olyan előadást szinte nem is lehet találni, amelyben negyven embernek egyenértékű szöveges szerepe van. Így esett a választás a Hair-re. Az akkori csoport tagjai pont ilyen nagyon szabad, nagyon szertelen diákok voltak, az életük is olyan volt, mint a hippiké, tehát nagyon jól állt nekik a szerep. Újra megnéztem a filmet, elkezdtem szövegkönyvet írni, a diákokkal közösen ötletelve elkezdtük a színpadra állítani a musicalt. Sokszor voltunk tanácstalanok, de sodródtunk az árral és egyszer csak valami megszületett. Menet közben kiderült, hogy van a csoportban olyan, aki ügyesen rajzol, készít koreográfiát, díszletet tervez, van hangtechnikus, jöttek az ötletek, hogy milyen fényeket lehetne használni. Az első előadás után Kovács Szilveszter, az iskola egykori diákja maga ajánlotta fel a hang- és fénytechnikát, azóta is tőle kapjuk kölcsön ezeket a berendezéseket” 

– folytatta. A Tsízió próbái péntek délutánonként voltak, de hamar rájöttek, hogy a heti egy próba kevés, ezért hétvégente és az iskolai szünetekben is tartottak próbákat, legtöbbször az alsószeli kultúrházban. Fokozatosan jöttek rá arra, mit hogyan kell és érdemes csinálni, hogyan kell a színpadon mozogni, hangosan beszélni. Nagy sikerrel adták elő a darabot Galántán és néhány környező településen.

Megcsillanó tehetségek

Annak ellenére, hogy minden évben leérettségiznek a Tsízió tagjai közül néhányan, évről évre emelkedett a létszám, volt, hogy 60-70-en voltak. Ollé Krisztina szerint muszáj volt nagyobb darabokban gondolkodni, illetve a Hair próbái és előadásai alatt megismerte annyira a társaságot, hogy látta, ki miben ügyes. „

Ott tűnt fel Balla Barni tehetsége, akire rá lehetett bízni a Jézus Krisztus szupersztár főszerepét. Ez is nagyon tetszett a közönségnek, több helyen mutattuk be nagy sikerrel. Utána eldöntöttük, hogy megcsináljuk a Mamma Mia!-t élőzenével, hiszen a Tsízió néhány tagjából megalakult a Rock it zenekar. Javában zajlottak a próbák, amiket nagyon élveztünk a darab vidámsága miatt, amikor jött a Covid és mindennek vége szakadt. Nagyon megszenvedte a társaság, azt hittük, vége a Tsíziónak. Próbáltuk valahogy életben tartani a csoportot és nem megszakítani a kapcsolat a diákokkal, ezért verseket szavaltak a diákok a kamerák előtt, a felvételeket közzétettük az iskola közösségi oldalán. Készült egy karácsonyi műsor is, amit otthon felvett jelenetekből vágtunk össze. A gyerekek is úgy érezték, hogy valamit kell csinálni közösen” 

– részletezte. A világjárvány lecsengése után a Tsízió több tagja már nem volt a gimnázium diákja, így újra kellett osztani a szerepeket a Mamma Mia!-hoz. A tanárnő bevallotta, csak a megérzéseire hagyatkozott, hiszen két év kényszerszünet után, egy csomó új taggal bővülve kellett folytatni a munkát, de úgy érzi, élete legjobb szereposztása volt. A musical ismét hatalmas siker lett, forrt a levegő a környék színháztermeiben.

Vidámság és dráma

„Mindig az a legnagyobb dilemma, hogy mi legyen a következő darab, amit bemutathatunk. Gál Sára ekkor már a színművészeti főiskolára készült. Mindig emlékeztetett rá, hogy a Covid miatt egy évet kénytelen volt kihagyni a Tsízióban, ezért úgy döntöttem, övé lesz a következő főszerep, amelyben énekelni is kell. Ekkor írtam meg a Gyémántbirodalom című modern musicalt, amely a modern dráma jegyeit hordozza magában. Itt is az történt, ami az előző előadásoknál, hogy meghirdettük a bemutatót, de olyan nagy volt az érdeklődés, hogy egy nap kétszer kellett előadnunk” 

– mondta. A Tsízió Diákszínpad ezután eljutott a Szepsiben rendezett Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválra, ahol Kodály Zoltán Galántai táncok zenéjére Arany János Tetemre hívás című balladáját vitték színpadra, valamint Thomas Mann Mario és a varázsló című novelláját, amelyekért több különdíjat és a fődíjat is megkapták. A csoport vezetője a gimnázium fennállásának 70. évfordulójára készülve arra gondolt, ez a legjobb alkalom arra, hogy előadják a Holt költők társasága című film színpadi változatát. „Tökéletes szereplőkből válogathattam, egy régi álmom vált valóra, életem legjobb osztályának oszthattam ki a szerepeket” – tette hozzá.

A nagy műsorok között minden évben külön műsorral készülnek a tsíziósok a március 15-i megemlékezésekre. Tavaly Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét adták elő, tavalyelőtt Bal sors akit régen tép…, idén Hozz rá víg esztendőt… címmel készült verses-prózai-énekes összeállításuk.

Tervek és sikerek

A Tsízió Diákszínpad jelenleg Molière Tartuffe-jével foglalkozik. Az eredeti művet kicsit átírták 21. századira, Ollé Krisztina ugyanis fontosnak tartja, hogy a művek a mai korban is üzenjenek valamit, a nézők sokkal inkább magukévá tudják tenni. Úgy érzi, bizonyos fejlődésen mentek keresztül az elmúlt évek alatt. Ha nem lett volna a Hair, nem tudták volna színpadra vinni a Jézus Krisztus szupersztárt. Az abban szerzett tapasztalatok pedig a Mamma Mia!-hoz kellettek és így tovább. Mint mondta, sokan megfogalmazták, hogy a Holt költők társasága volt az eddigi legjobb műsoruk. Nem gondolja, hogy például a Mamma Mia! gyengébb teljesítmény lett volna, ezeket a darabokat nem lehet összehasonlítani, mert egészen más a műfajuk. Azt viszont elismeri, hogy kellettek az eddigi tapasztalatok, hogy eljussanak oda, ahol most tartanak. Mégis azt tartja a legnagyobb sikernek és büszkeségnek, hogy a mostani osztályából hárman jelentkeztek a színművészeti egyetemre: Bukovsky Dorottya, Mihalovič Veronika és Takács Sándor Mátyás. 

„Mivel a nyár elején bemutatott műsorainkkal mindig fellépünk a következő tanév elején is, ezért ők nem szerepelnek a Tartuffe-ben, mert nem tudhatjuk, hogy tudják-e vállalni majd a szereplést. Viszont hiba lenne éppen őket nem szerepeltetni, ezért Az öldöklés Istene című filmből egy ötszemélyes előadással is készülünk. Nagyon igényes mű, nincs benne zene, tánc, pihenő, végig a színpadon vannak, az összes színészi teljesítményt be kell mutatniuk a szereplőknek. Mindkét készülő darabbal el lehetne menni ősszel az Egressy Béni fesztiválra, meglátjuk, hogyan alakul” 

– fejtegette. A kérdésre, hogy mi kell a sikerhez, azt válaszolta, hogy elsősorban szorgalom és alázat, továbbá nagyon sok munka, akarat, küzdés a kitűzött célokért. A tehetség szerinte a legutolsó helyen van, az ugyanis elő tud jönni, ha valakiből kihozzák, de önmagában nem elég. Számos példát látott arra, hogy egy személyhez valószínűleg nem állna közel a színház, ha nem ismertették volna meg vele.

Leendő színészek

A Tsízióban többen is voltak és vannak, akik a diákszínpad hatására választották a színészi pályát. Egyikük Takács Sándor Mátyás, akinél iskolaválasztáskor az egyik ok, hogy a galántai gimnáziumot választotta, a Tsízió volt. 

„Hallottam, hogy mekkora hírneve van a csoportnak, a tanárnőről is hallottam sok mindent, hogy milyen zseniális, mennyi jót ki tud hozni a gyerekekből. A Tsízió szerintem arra nagyon jó, hogy felfedje az ember belső tulajdonságait, amelyeket eddig még nem fedezett fel. Én például nem tudtam magamról, hogy bármit is konyítok a tánchoz. Itt tudtam magam a táncban először kipróbálni és rájöttem, hogy talán mégis tudok egy kicsit táncolni. Mindenképpen a Tsíziónak köszönhetem, hogy a színművészetire jelentkeztem, a tanárnő biztatása és a belém vetett hite nélkül nem választottam volna ezt a pályát. Fokozatosan érlelődött bennem a döntés, miután rájöttem, mennyire élvezem ezt a munkát és el tudnám képzelni szakmámnak is. Régebben is szavaltam, de itt a gimiben próbáltam ki magam a színpadon. Az első élményem az volt, hogy első osztályban megkaptam Sky szerepét a Mamma Mia!-ban, nagyon örültem ennek a lehetőségnek. Ezután is kaptam még fontosabb szerepeket. Kedvencem Neil Perry szerepe volt a Holt költők társaságában, a Gyémántbirodalom Jackson-imitátor szerepe pedig a legélvezhetőbb karakter volt. Nagyon megtetszett az egész közeg, ez a második családom. Mindenki különböző, mindenki más miben jó és pont ezért lesz ilyen összhang köztünk, mert kiegészítjük egymást” 

– fogalmazott Takács Sándor Mátyás, aki a pozsonyi színművészeti egyetem felvételijén is ki tudta használni azt a tudást, amelyet a Tsízióban szerzett.

Bukovsky Dorottya alapiskolás korában kezdett szavalni. 

„Az akkori osztályfőnököm, Renczés Nóra minden, a környéken található szavalóversenyre elvitt. Azt hiszem, akkor kezdett megfogalmazódni bennem, hogy milyen szép dolog a színház. Nagyon sokat viaskodtam magamban azon, hogy melyik gimnáziumot válasszam, mert a komáromi is nagyon csábított, de mérvadó volt, hogy Galántán van a Tsízió, ami már akkor is nagy húzóerő volt. Szerintem ma is az, hogy itt működik egy ilyen színjátszókör, ami ennyire sok lehetőséget nyújt. Kicsit én is azt vártam tőle, hogy majd itt sikerül kipróbálni magam új és új területeken, és ezt teljes mértékben meg is kaptam. Nagy különbség van a versmondás és a színjátszás között, teljesen más műfaj a kettő. Korábban mindig verset mondtam, amikor viszont idekerültem, a Mamma Mia!-t kezdtük gyakorolni. Félelem volt bennem bőven, én játszottam Donnát. A szövegmennyiségtől kezdve a táncon át az éneklésig mindenféle kihívás volt benne. A sok munka, a figyelem a másikra, hogy egy ekkora közegben, egy ilyen helyen próbálhatom ki magam, nagyon felemelő és élvezetes volt” 

– mondta el Bukovsky Dorottya. Már az alapiskola felső tagozatán megfogalmazódott benne, hogy színész szeretne lenni, ezért tudatosan kezdett rá készülni. Folyamatosan figyelte, mi az, amiben fejlődnie kell, miben vannak hiányosságai. Kiemelte Renczés Nóra szerepét, aki rajta kívül sok szavalót és színészpalántát adott a gimnáziumnak. Bukovsky Dorottya a budapesti színművészeti egyetemen szeretne továbbtanulni, és a marosvásárhelyi magyar színművészeti is nagyon csalogatja. Egyelőre nem tudja elképzelni, hogy a magyaron kívül más nyelven szólaljon meg a színpadon, valamint az erdélyi színház jellegzetes atmoszférája is megfogta őt.

A Holt költők társasága főszerepét, a tanárt eljátszó Marafkó Marcell sosem azért szeretett volna a diákszínpad tagja lenni, hogy főszerepet kapjon, mégis olyan lehetőségeket kapott, amelyekkel, megfogalmazása szerint, kár lett volna nem élni és nem spórolhatott meg semmit, mindent bele kellett adnia. 

„Egy előre nem látott sikertörténet lett az enyém, mivel nem számítottam rá, hogy olyan darabokban fogok fontos részt vállalni, mint ahogy történt. A színpad egy teljesen új utat nyit arra, hogy hogyan tekintek a világra. Ha valakiket a színpadon látok, már az is magával tud repíteni abba a korba és világba, amit ők ott játszanak. Nem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek az, akit így néznek. Ahogy a nézőnek is jó, ha kizár mindent, a színpadon is megszűnik minden, csak magamra, a szerepre és a jelenetre koncentrálok, megszűnök én lenni és marad csak a karakter” 

– magyarázta. Marafkó Marcell földrajz-magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak készül. Úgy véli, a tanítás az előadó-művészetnek egy gyöngyszeme, hiszen nem szerepeket kell játszani a katedrán, hanem egy fontos küldetést kell továbbítani a jövő generációi számára, amit igazi beleélés nélkül nem lehet megtenni.