Elkésett is, meg csökevényes is, de legalább van – a héten a parlament végre jóváhagyta a nyugdíjbiztosítás bevezetéséről szóló törvényt. A nyugdíjak összegét tekintve ez ugyan alig változtat a helyzeten, viszont lehetővé teszi, hogy a következő lépésben már valóban mindenki a saját számlájára takarékoskodjon.
Horizont – aki jelentkezik, reménykedhet
Eredetileg ezt is megígérték nekünk, de most inkább annak örüljünk, hogy a parlamenti választások előtt legalább az első lépést megtették a képviselők. Mert ha most kicsúsznak az időből, akkor ősztől ismét jött volna az „új emberek, új koncepciók, új időhúzás” nevű tilitoli. Talán még addig is képesek lettek volna húzni a reformot, amíg teljesen összeomlik a nyugdíjrendszer. A nyugdíjbiztosítási törvénnyel mindenkinek érdemes megismerkednie. Eddig csak azt emelték ki belőle, hogy növekszik a nők nyugdíjkorhatára. Ezentúl az éves nyugdíjemelés mértéke nem a parlamenti hangulattól függ majd, hanem ennek törvényben szabályozott rendje lesz. Ha a törvény – úgy, ahogyan azt eredetileg tervezték – már az év elején életbe lépett volna, most júliustól a nyugdíjak 6,4 százalékkal emelkednének, nem pedig a parlament által szintén ezen a héten jóváhagyott 5 százalékkal.
A szociális ügyi minisztériumot más változás is várja, a pénzügyi tárca az uniós gyakorlatra hivatkozva el szeretné venni tőle a járulékos nyugdíjbiztosítás felügyeletét. Bár erről kevesebb szó esik, a szociális ügyi minisztérium a lanyha nyugdíjreform mellett egyéb területen is keményen őrizte a kommunista pozíciókat (a baloldali azért nem jó jelző, mert az MSZP-reformja 1996-ban Magyarországon egy kifejezetten szimpatikus nyugdíjrendszert hozott létre). Nálunk viszont a Dzurinda-kormány idején is a szociális ügyi minisztérium kitartó kerékkötője volt minden olyan kísérletnek, amely csökkentette volna az állami dirigizmust ezen a területen. Az igyekezet főként a kommersz életbiztosítók ellen irányult; éppen úgy, mint Mečiarék idején, nem alapíthattak járulékos nyugdíjbiztosítót, és a kommersz életbiztosítás költségeit sem lehet levonni az adóalapból. ĺgy ezek, a környékbeli országokban már teljesen normális dolgok is bekerültek abba a kosárba, amelyre azt mondjuk: majd legközelebb.
A hét másik nagy híre a csődeljárás megkezdése a Horizont Slovakia ellen. Ez azt jelenti, hogy minden károsultnak 60 napon belül be kell jelentenie igényét a Kassai Kerületi Bíróságon. A legegyszerűbben azok oldották meg a dolgot, akik ezzel megbízták az erre vállalkozó valamelyik céget. Ellenkező esetben maguknak kell intézniük az ügyet. A károsultak számát egyelőre 47 ezerre becsülik. A kassai bíróság külön részleget hozott létre a beadványok fogadására, de ezek postán is eljuttathatók. Vigyázni kell azonban arra, hogy formai szempontból minden rendben legyen, ellenkező esetben hiába várnak a pénzükre a pórul jártak (ha ugyan lesz mit osztani a felszámolás során). A csődbiztos megígérte, hogy néhány napon belül részletes tanácsokat tesz közzé, hogy miként is kell az ügyben eljárni.
A BMG Invest károsultjainak még egy ideig várniuk kell, e cég új tulajdonosai sikeresebben húzzák az időt. Egyelőre úgy néz ki, hogy kicsi az esély bármit is visszakapni, mivel a BMG csak a Horizont számára nyújtott szolgáltatásokat, így szinte semmilyen értékesíthető vagyona nem maradt. A pénzükért aggódó horizontosokat nyilván nem örvendezteti meg a hír, hogy a rendőrség már olyan csalót is köröz, aki Fruni távozása után elemelt 40 millió koronát a cég vagyonából.
A Kassai Kerületi Bíróságon egyébként is nagy a forgalom: ezekben a napokban indult meg az SaS kilencezer ügyfele dolgainak az intézése is, az adminisztrációt illetően rájuk ugyanaz érvényes, mint a horizontosokra. Itt kiderült, hogy az öncsőd kezdeményezése előtt a zálogházakat gondosan kimentették a cégből, így ez vita tárgyát képezi. Az AGW háza táján annyi az újdonság, hogy a vagyonösszeírást végző előzetes csődbiztos a rendőrség által lefoglalt dokumentumok átvizsgálását kérte a teljesebb elemzés elvégzéséhez.
Egyébként a nagy összeomlás óta ezen a héten jelent meg egy pénzügyi szolgáltató első kósernek tekinthető ajánlata. (Ennek olyat kell tekinteni, amelyet a pénzügyi felügyelet is jóváhagyott.) Arra azért mindenki figyelmét nyomatékosan felhívjuk, hogy ez még nem jelent garanciát arra, hogy az ígért hozamot sikerül is biztosítani. Az ilyen típusú befektetések továbbra sem tartoznak a garancia-alap hatálya alá. Mindenesetre az ígért 14 százalékos hozam azért hihetőbb, mint a korábban röpködő számok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.