Hallgat a régi dicsőség

Krasznahorka büszke várára hiába borul most már az éj homálya. Nem vész bele a sötétségbe, minden része meg van világítva. Nem mindennapi látvány, különösen a Szoroskő tetejéről. Az Andrássy-mauzóleummal fénylő szigetek ebben a nagy gömöri sötétségben. Amikor pár napja ünnepélyesen bekapcsolták a díszkivilágítást, az újságírók és filmesek hada mellett jó pár helybeli is meghallgatta a csípős hidegben elmondott ünnepi beszédeket. Többek között elnökünkre voltak kíváncsiak, aki nem beszélt sokat, talán ő is fázott. Nem is ezzel van a baj, inkább azzal, ahogyan beszélt. Nekem nagyon hiányzott az a nyelv, amelynek jelenlétéről valahogy igyekeznek megfeledkezni ebben az országban. Különösen ilyen országra szóló események kapcsán feledkeznek meg arról, hogy Gömörnek igencsak sok köze van a magyar kultúrához. Az elnök váltott néhány mondatot az emberekkel, akik el voltak ragadtatva attól, hogy magyarul is szólt hozzájuk. Ebből látszik, hogy nálunk a nyelvek szimbiózisa még mindig nem természetes, még mindig egekig magasztalják emlékeikben, ha egy szlovák prominens személy szegény magyarok nyelvén is szól pár szót. Persze, csak a kulisszák mögött, mert hiába bizonygatta nekik Schuster, hogy ő nem fél magyarul beszélni, az emelvényen neki sem volt eszében, hogy a krasznahorkai vár és mauzóleum valaha azé a nemes családé volt, akiket Andrássyaknak hívtak. Ja, és közülük egy nemes férfiú, gróf Andrássy Gyula magyar külügyminiszter is volt. Meg azt is elfelejtette, hogy a vár története és az egész környéké ízig-vérig magyar (volt), és az ott megjelent kíváncsiskodók többsége is az. Persze, az elmarasztalás nem csak az elnöknek szól, mert voltak ott ám más illetékesek is, akik szépen beszélik nyelvünket. Bennük sem volt kurázsi. No persze, ez a vár már a szlovák nemzeti örökséghez tartozik, „ajándékba” kapta Szlovákia. De nézzem az érem másik oldalát: még szerencse, hogy gondját viselik, nem úgy, mint megannyi csodás kastélyét és kúriáét, amelyek többsége megállíthatatlanul pusztul. Az aztán meg már senkit sem zavar – kivéve a magyar turistákat – hogy a várban egy árva felirat sincs az ő nyelvükön. Az Unióban állítólag teljesen természetes lesz a többnyelvűség. Szlovákiában is, legalábbis elméletben. Mert a minapi példa láttán engem már nem győznek meg erről egykönnyen. Ha minden részletében komolyan gondolná Szlovákia az Uniót, akkor ideje volna az ehhez hasonló események során gyakorolni a példát. A „nép soraiban” a ceremónia végén bátortalanul felhangzott a Krasznahorka büszke vára című bús gömöri himnusz. Két sor után elhalt. Deák Ferenc szavai jutnak eszembe, hogy amit erőszakkal elvesznek, az visszaszerezhető, de amit a nemzet önként felad, az menthetetlen.