Gyógyszerreformtörvény alkotmányos többséggel

A parlament néhány nappal ezelőtt fogadta el az utolsó, gyógyszerekről szóló egészségügyi reformtörvényt. Az MKP és a parlament egészségügyi bizottságának módosító javaslatait a jelen levő 142 képviselőből 141 (!) támogatta.

ĺgy sikerült elérni, hogy egy, a minisztériumi javaslatnál sokkal jobb, szakmailag megalapozottabb jogszabály lesz érvényben. Az új törvény mellett alkotmányos többséggel 95 honatya szavazott, ellene mindössze 19. Ha a köztársasági elnök is aláírja, a törvény december elsején lép életbe.

Az eddigi törvény előírta, új gyógyszertárat csak gyógyszerész mint természetes személy nyithat. ĺgy akarta szabályozni az újonnan létrehozott patikák számát. Ennek ellenére az utóbbi időben a gyógyszertárak száma rohamosan nőtt. A törvényt megkerülve, a konkurens gyógyszerforgalmazók sorra nyitották patikáikat. A gyógyszerészekkel szerződéseket kötöttek, melyek alapján a valódi tulajdonosok a forgalmazók lettek, a teljes felelősség a törvény értelmében viszont a gyógyszerészekre hárult.

Az elmúlt nyolc évben a patikák katasztrofálisan eladósodtak. A gyógyszerész patikatulajdonosok mint természetes személyek törvényeink szerint vállalkozásukért a teljes, osztatlan vagyonukkal felelnek, engedélyük nem eladható és nem is örökölhető. Ezt kihasználta néhány gyógyszerforgalmazó, és az adósságok plusz a késedelmi kamat eltörlése fejében szép csendesen átvették a gyógyszerészektől a patikáikat. Mivel a gyógyszerészek nem alakíthattak kft.-ket, nem volt más lehetőségük, mint behódoljanak, függő viszonyba kerüljenek a forgalmazókkal. ĺgy a régi törvénynek nemcsak, hogy nem sikerült megakadályozni, hogy ne csak gyógyszerész legyen a tulajdonos, hanem egyenesen elősegítette, hogy az orvosságforgalmazók gyógyszertárhálózatot építsenek ki. Országos szinten mintegy 400 patikának más a tulajdonosa; tehát nem az, akit hivatalosan feltüntetnek.

A régi gyógyszertörvényt az alkotmánybíróság 1999-ben négy pontban alkotmányellenesnek találta: retroaktivitás, a kétféle elbírálás elve, a vállalkozás szabadságának és a tulajdonhoz való jognak a korlátozása miatt. A taláros testület egyértelműen kimondta, hogy a tulajdonos lehet bárki, ha a patikát felelős szakember, gyógyszerész irányítja; úgy, ahogy ez az egészségügy és a gazdaság többi területén van. Öt évig tartott, amíg az alkotmánybíróság határozata ezzel az új törvénnyel érvényre jutott.

Rudolf Zajac miniszter nyílt kártyákkal akar játszani: aki az egészségügyben vállalkozni akar, tegye, de a törvényeket szigorúan tartsa meg. Például a patikalétesítés felszabadításának ellenzői azzal érveltek, hogy illetéktelen kezekbe kerülhetnek függőséget okozó gyógyszerek. A szigorú kábítószertörvény értelmében azonban minden egyes ilyen gyógyszer útja a gyártótól a betegig négyszeresen van nyilvántartva, amit negyedévenként kell jelenteni. Ha ezt valaki megsérti, büntetőjogilag felelős, a tulajdonosnak elveszik az engedélyét. Az elmúlt öt évben a kábítószertörvény megszegése miatt csak két gyógyszerészt ítéltek el, egyetlen tulajdonost sem. Egy „normális” patikatulajdonosnak nem lehet érdeke, hogy többmilliós befektetését ilyen módon kockáztassa. Ez az érv különben is sántít: a gyógyszergyárak és -forgalmazók mindegyikének jogi személy a tulajdonosa, nem gyógyszerész, mégis tonnaszámra állítanak elő és forgalmaznak veszélyes gyógyszereket. A feketepiaci kábítószert mégsem itt gyártják, és nem is így forgalmazzák.

Majdnem 15 év piacgazdálkodás után ez a törvény egyértelművé tette azt, amit úgyis tudtunk: a gyógyszer áru, és ugyanazok a gazdasági törvények vonatkoznak rá, mint bármely más árucikkre. Másrészt a gyógyszer különleges áru, ezért az államnak megkülönböztetett figyelmet kell rá szentelnie. Az új törvény olyan, az EU-ban érvényes jogszabályokat vezetett be, amelyek harmonizálják a gyógyszer kifejlesztését, gyártását, forgalmazását és a betegek által való felhasználását.

Mit hoznak az új jogszabályok? Az orvos számára kötelező lesz a beteg felvilágosítása a helyettesítő gyógyszerek áráról, a hozzájárulás nagyságáról. A beteg a patikustól kérheti, hogy ugyanolyan hatóanyagú (generikus), de más gyártótól származó készítményt adjon ki receptjére, ha ezt az orvos a vényen kijelöli.

A patikák számára kötelezővé teszik az egészségbiztosítókkal való szerződéskötést. Ezt azonban a biztosítók könnyen felmondhatják (például ha a patika teljesen jogosan késedelmi kamatot fog követelni tőlük). Azok a patikák, amelyeknek nem lesz az adott biztosítóval érvényes szerződésük, nem adhatnak ki a betegnek gyógyszert. ĺgy megtörténhet, hogy a beteg vándorolni fog a gyógyszere után. A régi rendelkezés jobb volt, mivel kötelezte a biztosítókat, hogy minden receptért fizetniük kell a patikáknak, függetlenül attól, hogy szerződéses viszonyban álltak-e.

A gyógyszerészek – ha mint jogi személyek vállalkoznak majd – nem lesznek annyira kiszolgáltatva a többi vállalkozó kénye-kedvének. Sok patikatulajdonos fél attól, hogy új gyógyszertárak nyílnak majd. A jövőben átláthatóbbá vállnak a patikák tulajdonviszonyai, így lehetőség lesz arra, hogy a gyógyszerészek ne rendeljenek azoktól a forgalmazóktól, melyek patikaláncot működtetnek. A kis „üzletek” tulajdonosai is összefoghatnak majd, és saját hálózatot szervezhetnek, annak minden előnyével. A gyógyszerek maximált árát a törvény továbbra is garantálja. A patikák a konkurenciaharc következményeképpen ennél csak olcsóban fogják adni a gyógyszert. Ennek haszonélvezője a beteg lesz. Csak arra kell vigyázni, hogy később nehogy monopolhelyzet alakuljon ki. Erre viszont belátható időn belül nem kerül sor.

A szerző farmakológus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?