FIGYELŐ

Csiszár Imre színházi rendezőről, Kardos Ernő riporterről, Kerényi Imre színházigazgatóról, Schwajda György dramaturgról, Paál István rendezőről, Stefka István riporterről és Szentiványi (vélhetőleg Szentmihályi) Szabó Péter íróról adott jelentéseket a pártállami magyar titkosszolgálatnak a Szilágyi

Csiszár Imre színházi rendezőről, Kardos Ernő riporterről, Kerényi Imre színházigazgatóról, Schwajda György dramaturgról, Paál István rendezőről, Stefka István riporterről és Szentiványi (vélhetőleg Szentmihályi) Szabó Péter íróról adott jelentéseket a pártállami magyar titkosszolgálatnak a Szilágyi Ákos fedőnevű ügynök, akit a Hír TV és a Magyar Nemzet Forró Tamással azonosított. A Magyar Nemzet most az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dosszié alapján igyekszik feltárni az ügynök múltját. A munkadossziéból kiderül, hogy kivette a részét a lengyel Szolidaritás eszméinek magyarországi terjesztése elleni harcból is. A dosszié időrendi sorrendben tartalmazza a jelentéseket, amelyeket „Szilágyi” saját kezével írt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?