Féljünk magunktól

A kék trabantos ember egy órával azelőtt, hogy fejbe lőtte a kamionost, el sem tudta volna képzelni, hogy ölni fog, talán most sem hiszi igazán, hogy megtette. Azt hajtogatja, hogy „kiakadt”, nem tudja, mi történt vele, mintha nem is ő lett volna. Normális, civil, hétköznapi ember nem tudja magát azonosítani a gyilkossal. Hiszen ő sohasem akarta, most sem akarja, csak akkor, ott TETTE. Mielőtt meglőtte a sofőrt, tisztességben megőszült embernek hitte magát, s talán az is volt. Most se hiszi igazán, hogy egyetlen bűnös másodperc ötven tisztességes évet fölülírhat, s ő mostantól nem rendes ember, hanem gyilkos. Őt nem a bűnöző támadta meg, hanem a bűn. Az eredmény majdnem ugyanaz. Gyilkosnak sem jobb lenni, mint halottnak.

Figyeljük magunkat! Legyünk gyanúsak a magunk szemében. Én nemrég mérgemben akkorát ütöttem egy ajtóra, hogy letört róla a kis műanyag pöcök, ami a csúszó sínbe illeszkedik. Az ajtónak a dühöm kiváltásához semmi köze nem volt. Mikor vágok oda egy vázát a földhöz? E percben ezt irracionálisnak és elképzelhetetlennek tartom – különösen drága váza esetén –, de a gardróbajtó már nem tartja olyan elképzelhetetlennek.

Sokan beszélnek most a móri tragédia kapcsán az elrettentés fontosságáról, benne a halálbüntetés visszaállításáról. Vajon a trabantost mi rettentette volna vissza? Hiszen ő nem mérlegelt semmit, nem gondolt a következményekkel, csak „elborult” az agya. Ki tudja, miért? Ha most megkérdeznék tőle, egy sávváltásra kényszerítés arányban van-e egy emberélettel, teljesen őszintén válaszolná: nem. Ráadásul nem egy, hanem két tisztességes ember élete lett semmivé: az egyik meghalt, a másik gyilkos lett. Vajon mi van a sávváltás mögött? Vagy: mi veszett ki belőlünk, mi költözött belénk, hogy oly sokszor nem vagyunk képesek a sérelemmel arányosan reagálni?

Régen se volt másképp, de most ráadásul féktelen düheinket fölerősíti és veszélyesebbé teszi a hozzáférhető technika.

A civilt a „normális” világban az erkölcs fékezi, a profi bűnözőt leginkább talán a büntetéstől való félelem. Az „ingadozókat” ez is, az is.

A profi betörő mérlegeli: mekkora a kockázat, mekkora a haszon? Megéri-e átlépni a törvényt? A klasszikus bűnüldözés és prevenció erre a gondolkodásra épül.

Ennek az egyszerű világnak azonban, úgy látszik, végképp vége van. A kockázattal nem csak a trabantos nem törődött, nem törődnek vele az öngyilkos terroristák sem. Mintha így akarnának borzalmas, groteszk választ adni a halálbüntetés visszaállításáról vitatkozó humanista vagy képmutató „kultúrvilágnak”: visszaállították a halálbüntetést ők maguk, a bűnelkövetők. Meghalnak a bűnnel együtt: tessék, büntessetek meg, ha tudtok.

Hogyan lehet ilyen lelkiállapotba eljutni – ezt kellene megvizsgálni. Modern társadalomtudományok, hol vagytok? Persze van előzmény: nem félte a halált a japán kamikaze sem, sőt készek voltak meghalni az 1848-as szabadságharc és ötvenhat hősei is. Miért? Régi recept: elhitetni az emberrel, hogy van fontosabb eszmény, érték, mint az élete. S hogy gyilkoljon: azt is el kell hitetni vele, hogy amit tesz, nem bűn. Vagyis akit megöl Jeruzsálemben, az nem ártatlan bevásárló asszony, játszó gyerek, hanem a gonosz maga.

Az így „előállított” őrület pedig ragályos. A trabantost egy sávváltás megőrjítette. Az a férfi se eleve őrült, akinek a feleségét az izraeli sétálóutcában fölrobbantják, de azzá válhat a történtek után, miként a palesztin asszony is, ha kisfiát egy tankból „kilövik”. S ki tudja, mire válnak képessé!

Potenciális „őrültek” és bűnözők lettünk valamennyien. Az már régen köztudomású, hogy a bűnözés világa így vagy úgy, de összefonódott a politika világával. Az kevésbé, hogy betört immár visszavonhatatlanul az úgynevezett ártatlanok világába is. Ahol a bűn szedi áldozatait. A német gimnazistától – aki lelövöldözte az egész tanári kart, mert eltanácsolták az iskolából érettségi előtt – a sofőrgyilkos trabantosig.

Nem tudjuk igazán, ők miért teszik, s nem tudjuk azt sem, mi miért tesszük.

Talán nem is a társadalomtudósokat kéne faggatnunk, hanem az etológusokat.

A szerző a Magyar Hírlap munkatársa