Deutsch Tamás elmenekült az újságírók elől Gombaszögön

Deutsch a magyar kormány által támogatott Felvidék.ma szervezésében a Fidesz stratégiai partnerének, a Magyar Szövetségnek a két politikusával beszélgetett.
Gombaszög |

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szombaton a Gombaszögi Nyári Táborban járt, de nem válaszolt arra a kérdésre, hogy jövőre, ha meghívást kap, egy pódiumbeszélgetés keretében hajlandó-e egy asztalhoz ülni Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével. A két politikus vitája idén nem valósulhatott meg. 

Deutsch a Felvidék.ma meghívására az őshonos nemzeti kisebbségeknek az Európai Parlamentben és az unió egyes tagországaiban való képviseletéről beszélgetett a Magyar Szövetség két politikusával, Őry Péterrel, a Pro Civis Polgári Társulás elnökével és Horony Ákos kisebbségi kormánybiztossal. A pódiumbeszélgetés végén, amikor a közönség is szót kapott, azt a kérdést tettük fel a fideszes EP-képviselőnek, ha jövőre meghívást kapna arra, hogy Magyar Péterrel vitázzon Gombaszögön, akkor ezt elfogadná-e. Deutsch azonban sem igennel, sem nemmel nem válaszolt. „Majd ha keresnek, és felkérnek engem, akkor arra tudok válaszolni” – jelentette ki. 

A fideszes politikus ugyanis azt állítja, az idei rendezvény előtt az Új Szó nem kereste őt azzal, hogy Magyar vitapartnere legyen a táborban megvalósuló pódiumbeszélgetés során. Hazugságnak nevezte, hogy lapunk meghívta volna őt. Illetve arról is beszélt, hogy szerinte lapunk valamilyen módon „összejátszott” volna az ellenzéki Tisza Párt vezetőjével. 

A valóságban azonban június 24-én délelőtt, majd ugyanezen nap még egyszer délután is felvettük a kapcsolatot Deutschnak a programját koordináló közvetlen munkatársával, Milose­vics Erzsébettel, aki még mielőtt bármilyen részletről egyeztetni tudtunk volna, közölte, hogy az EP-képviselő már elígérkezett a Felvidék.ma által szervezett pódiumbeszélgetésre. Mivel pedig a fideszes politikus programja rendkívül telített, egyszerűen objektív okoknál fogva nem tud másik beszélgetésen részt venni. Ezt természetesen lapunk minden további nélkül elfogadta. Milose­vics egyébként lapunknak azt is elmondta, miután Deutsch elfogadta a Felvidék.ma felkérését, még az Új Szó megkeresése előtt két másik szereplő is hívta az EP-képviselőt gombaszögi panelbeszélgetésre, de ezeket Deutsch elfoglaltságára hivatkozva szintén visszautasították. Csak a Felvidék.ma által szervezett kerekasztal-beszélgetés kezdetére érkezik, és utána rögtön indul tovább, közölte velünk a politikus munkatársa.

Így Deutsch a magyar kormány által támogatott Felvidék.ma szervezésében a Fidesz stratégiai partnerének, a Magyar Szövetségnek a két politikusával beszélgetett. A programpont után azonban az újságírók is megpróbálták szóra bírni a fideszes EP-képviselőt. Miközben Deutsch az előadói sátorból az autójához igyekezett egyebek mellett azt a kérdést kapta, hogyan lehetséges, hogy nem tud az Új Szó meghívásáról. Erre azonban már egyáltalán nem válaszolt, hanem gyakorlatilag az újságírók elől menekülve beült az autójába és elhajtott. Deutschnak a Magyar Péterrel való beszélgetésre szóló meghívásáról tett kijelentéseivel kapcsolatban megkerestük a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőit is, akik azonban ezt nem kívánták kommentálni. 

Ahogy arról beszámoltunk, Az Új Szó a tábor közéleti programja keretében július 20-ára szervezett egy pódiumbeszélgetést, amelyre a magyarországi ellenzéki vezetőt, Magyar Pétert és a szlovákiai ellenzéki politikust, Grendel Gábort hívta meg. A beszélgetés témája az ellenzéki politizálás lehetőségei lett volna, amibe mindkét vendég beleegyezett. A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői azonban nem tették lehetővé, hogy ez a beszélgetés ebben a formában megvalósuljon. „Magyar Péter mellé Grendel Gábor nem kellő paritás, ezt a programbizottság megvétózta, és csak olyan formában tudja a tábor befogadni, hogyha a státuszához illő releváns ellensúly vállalja a vitát” – közölték a tábor szervezői lapunkkal. 

A szervezők kifejezetten azt kérték, Grendel helyett magát Orbán Viktort, vagy legalább a Fidesz EP-képviselőjét, Deutsch Tamást hívjuk meg Magyar beszélgetőpartnereként. Lapunk felvette a kapcsolatot Deutsch titkárságával, de kiderült, a fideszes EP-képviselő ugyanezen rendezvényen egy ugyancsak július 20-án megvalósuló másik beszélgetésre már elígérkezett, ezen kívül pedig egyéb programon nem tud részt venni. Mivel ezt a másik programot már korábban megszervezték, erről a tábor szervezőinek is tudnia kellett. 

Ezt követően a rendezvény szervezői, Gál Kinga, Gyürk András, Győri Enikő fideszes EP-képviselőt említve, javaslatokat tettek arra, ki legyen Magyar vitapartnere. Szerkesztőségünk vezetése azonban úgy látta, a rendezvény szervezői által tett ezen javaslatoknak már nincs értelme, az ilyesmibe már nem megyünk bele. Amiatt, hogy a szervezők így viszonyultak Magyar Péter és Grendel Gábor meghívásához, az Új Szó idén távol maradt a Gombaszögi Nyári Táborban való szerepléstől, szerkesztőségünk az összes tervezett programpontját, beszélgetését lemondta. A szervezők ugyanakkor azt állítják, Magyar és Grendel is szívesen látott vendég Gombaszögön, de ugyanazon pódiumbeszélgetésen nem vehetnek részt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?