Európa öt percnyire van

Európa itt van a sarok mögött, öt perces egészségügyi séta után bárki beléphet. A politikai nagy család már szerdán megtette ezt, most a választókon a sor: nehogy ők már benn legyenek, mi meg kinn maradjunk. Persze nem adatik meg mindenkinek, hogy Athénban lépjen be, volt is némi könyökölés a kormánygépeknél, aztán feszíthettek, mint a tanyasi kutya, amikor először ül betonon. (Akinek nem inge, ne vegye magára – legközelebb.) Húsvéthétfő után lesz két hetünk, hogy meggyőzzük a kormányt, még a kampánycsend előtt kezdje el a kampányt. Én például semmit nem tudok az Unióról – Ki tud nálam többet?!

Pedig a kormánynak csupán egyetlen feladata van: meg kell magyaráznia azt az ellentétet, hogy miközben lezártuk a csatlakozási fejezeteket, átvettük az uniós joganyagot, mindent aláírtunk, és többé-kevésbé már mindenben megfelelünk az uniós szabályoknak, miért érzi úgy a nép, hogy ebben az országban az égvilágon semmi nem működik, és vajon ez most már mindig így lesz-e. A válasz: nem. Nem lesz mindig így, jön majd a jó, igaz, nem holnap és nem egyszerre, és meg is kell majd szokni. Végül úgyis majd csak az Unióban derül ki pontosan, hogy mire voltunk felkészülve és mire nem. De csak az ne vegyen részt a népszavazáson, aki meg van róla győződve, hogy ez az ország magától is tökéletesen tudja, mit kell tennie, hogy ne csak a lakosság tíz százaléka éljen jól.

Az aláírási ceremónia hőse Rudolf Schuster lett, pedig csak hétfőn döntötte el, hogy ő is megy Athénba, emiatt aztán borult is a protokoll, minden dokumentumot ki kellett cserélni. Ha már ott volt, túl kellett tennie De Gaulle francia elnökön, aki annak idején kijelentette, az egyesített Európának az Atlanti-óceántól az Uralig kellene terjednie. Schuster Vlagyivosztokig tolná ki a határt, ami Ázsia egyik legkeletibb csücske, bár kétségtelenül Oroszország része, miként az Ural is. Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy II. Sándor cár eladta Alaszkát az Egyesült Államoknak.

Schuster miatt kétszer fordult a kormánygép, mert kedden még idehaza kellett bemutatnia új könyvét, címe: A brazil őserdők árnyékában. Az elnök egyébként rendkívül jó időszakot tud maga mögött. Azt mondta, hihetetlenül elégedetten tért vissza Washingtonból, mindent elintézett, amit akart, Bush elnökkel negyven percig beszélgetett, ennek egy része nosztalgiázással telt, amikor felelevenítették első találkozásuk legszebb momentumait. Legközelebb meg a mostanit fogják, lesz mit. Az amerikai elnök megdicsérte öltönyét, és magához ölelte őt az Ovális irodában. De ez még semmi. Rudolf Schuster elmesélte, hogy amikor a Fehér Ház ajtaján kopogtatott, Bush éppen Szaddám bagdadi szobra ledöntésének tévéközvetítésén izgult, ám a kopogásra felpattant, és azt mondta: „Nem várakoztathatjuk meg barátainkat.” A szlovák elnök mindezt szerényen így kommentálta: „Ez a pillanat mindkét ország történelmébe be fog vonulni.”

A világ pedig élő közvetítésben nézte végig az iraki fosztogatást. Bagdadban a tömeg zsákszámra lopott merőkanalat, habverőt, alumíniumtálcát, radírt, palavesszőt, vécékefét, írógépszalagot, savanyú és mézes cukrot, padlóviaszt, lúgkövet, kilenckarú bronz csillárt, hamutartót, strandszalmakalapot, kerti fecskendőt, palacsintasütőt, hintalovat, bábszínházat díszes figurákkal, műtőasztalt, csikóbőrös kulacsot, egy zsák művirágot, karácsonyfadíszt, piszkavasat, kisvasutat szemaforral és alagúttal, kerékpárgumit, tollseprűt és hamvas lányszobrokat, valamint felgyújtotta a bagdadi könyvtárat és megsemmisítette a bagdadi múzeum gyűjteményének 180 ezer darabját. A pusztításban olyan pusztítások páratlan leírásai pusztultak el, mint például Nabukodonozor Jeruzsálem vagy Kürosz Babilon feletti győzelme. Mi, hétköznapi emberek nem vagyunk képesek felfogni, mit veszített el az emberiség, a régész és történész pedig nem mert belegondolni. Talán csak úgy lehet némi elképzelésünk, ha belegondolunk, hogy emiatt a történelem nélküli USA-ban lemondott a Bush-kormány két, kulturális ügyekben illetékes tanácsadója. Tiltakozásul, hogy az amerikai hadsereg nem akadályozta meg ezt a barbárságot.

Amerika nemcsak ezzel tette fel az i-re a pontot: kommandósokat küld Szíriába, ha kiderül, hogy ott bujkál Szaddám. Hogy ez miért nem jutott valakinek eszébe akár csak négy hete. Mintha lebombáznánk Palermót, hogy felszámoljuk a szicíliai maffiát, majd egy római kávéházban végre szitává lőnénk a keresztapát is. És New Yorkban is van maffia.

Mégis – van feltámadás. Az RTL Klub jó érzékkel a nagyhéten szivárogtatta ki, hogy Lóri feltámad. Nem értettem, miféle ritka papagáj klónozásáról lehet szó, míg végre kiderült, hogy a tévében fut egy Barátok közt című panelsorozat (nem a fal panel, a figurák), és a nézők állítólag hiányolnak egy tragikusan és fiatalon elhunyt szereplőt, bár még csak most boncolják. Miért ne, volt már ilyen. Mármint a feltámadás. Például a Dallasban. Ha a nép valóban úgy akarja, Lóri fel fog támadni. Tartok tőle, hogy ha erről tartanának népszavazást, meg lenne az 50 százalékos részvétel. Mondjunk igent Lórira!