Értékpapírom értéke

Briliáns és kevésbé briliáns elmék év végi helyzetértékelései közzétételének évadján nem egészen haszontalan eszmét futtatni arról is, mi mindennek következtében csökkent, mégpedig nagy mértékben az intézményekbe és a gazdasági kapcsolatokba vetett bizalom.

A rendszerváltás őstörténetéből próbáljuk meg felidézni azokat a hónapokat, amikor Csehszlovákia lakosságának legalább 95 százalékát izgalomba hozta a vagyonjegyes privatizáció első hulláma. Izgultunk, mert állampolgári jogon, életünkben először olyan dokumentumhoz jutottunk, amelyről a vájtabb fülűek azt rebesgették, hogy az már-már értékpapír. Ismerjük e „értékpapír” hányatott sorsát. Találgathatjuk, felvásárlásával hányan gazdagodtak meg. Azok száma sem csekély, akik takaros összegért adtak túl a maguk ezer pontján. Számos közgazdász mindmáig állítja, hogy kevésbé dicstelenül is végződhetett volna az állami vagyon magántulajdonná transzformálásának első kísérlete, ha nem olyan siralmas színvonalú a lakosság közgazdasági tudása. Tény, a kilencvenes évek elején sokan megbuktunk volna, ha abból vizsgáztatnak bennünket, hogy teszem azt mi a váltóleszámítolás, vagy hogy milyen következményekkel jár, ha a jegybank csökkenti (növeli) a kereskedelmi bankok által fizettetett kamatot. Legtöbbünknek fogalma sem volt róla, mi a különbség a betéti társaság és a kft. között...

Ne fürkésszük, az egyes kormányok működése idején viszonyaink hogyan késleltették a közgazdaságtani analfabetizmus fölszámolását. Viszont tegyünk közé egy friss statisztikai adatot: a rendszerváltást követő 14 év alatt a perbe fogott „nem bankjellegű szubjektumok” néven közismertté vált vállalkozások legalább 100 ezer személyt károsítottak meg. A harminc ilyen vállalkozás között volt, amelynek gazdái betéteseik 3,7 milliárdját sikkasztották el, volt, amely szerényebb forgalmat bonyolított le, hiszen 580 kliense zsebéből csak 2,8 milliót vett ki.

Nem azt mutatja e statisztika, hogy a rendszerváltás óta radikálisan emelkedett a közgazdasági képzettség színvonala. A nagy társaságok részvényei árfolyamának mozgása 2003-ban éppen úgy nem hozta ki sodrából a kisembert, mint 10-12 évvel korábban. Különböző adatok vannak forgalomban arról, hogy Nyugaton, különböző kapitalista országokban az egyszerű munkavállalók hány százaléka rendelkezik jelentős mennyiségű részvénnyel. Hogy sokak tulajdonában van különféle értékpapír, az azt is jelenti, hogy az emberek érdekében áll figyelemmel kísérni a gazdasági folyamatokat. Nem engedhetik meg maguknak a közgazdasági analfabetizmus luxusát.

A nem banki pénzügyi szolgáltatók linksége csak csepp a rendszerváltás utáni gazdasági szélhámoskodások tengerében. Kaník miniszter ilyen viszonyok között próbálja az új társadalombiztosítási törvénnyel becserkészni, nyugdíjalap-fizetésre ösztönözni azokat, akik évtizedek múlva érik el a nyugdíjkorhatárt. Abban van ésszerűség, hogy a felgyülemlett hatalmas összeget ha tőkésítik (hiszen a sokat emlegetett második pillért a keresetek nem kevesebb mint 9 százalékából építenék). Ekkora anyagi erő tisztességes kezelés esetén csodákra képes. Csakhogy – mert a második pillér tőkéjét magántulajdonban levő társaságok kezelik – a befizetési készséget befolyásolják a hazai kapitalistákkal szerzett eddigi tapasztalatok. Akit egyszer kígyó megcsípett, az másodszor már a gyíktól is óvakodik.