Egy furcsa népszavazás

Legalább két szempontból volt furcsa a múlt heti magyarországi népszavazás. Egyfelől, szinte elképzelhetetlen, hogy másutt az állampolgárokat közvetlenül érintő kiadásokról voksoljanak. Másfelől, az eredmény és a következmények egy részét mindenki előre tudta, s ennek megfelelően készült március 9. estéjére.

Egy-egy átfogó intézkedéssorozat kellemetlen velejárója lehet az újonnan keletkező fizetési kötelezettség. Nagyon tudatos választópolgárnak kell ahhoz lenni, hogy az egész érdekében a nemszeretem részleteket elfogadjuk. Ezért van az, hogy költségvetési, adóügyekben nem lehet népszavazást tartani. Nagyon komoly vitákat váltott ki Magyarországon, hogy az Alkotmánybíróság miként engedhette mégis népszavazásra a napidíjról, vizitdíjról, tandíjról szóló kérdéseket. E logika mentén a parlamenti kisebbség minduntalan a néphez fellebbezhet, s ami nem sikerül neki a Házban, azt elérheti a szavazókörökben: leszavazza a kormányt.

A voksolás politikai üzenet volt a kormánynak. Mégpedig egyszerre sokféle üzenet. A Fidesz törzsszavazói a kormány bukására várnak, minden alkalmat megragadnak, hogy ehhez hozzájáruljanak. Egy részük bármiféle szocialista és liberális részvételű kormányt elviselhetetlennek tart. Mások a nevezett díjakból nem kértek, megint mások protestálni kívántak a számukra amúgy rokonszenves, de sok hibát vétő kormánnyal szemben. A Fidesz által meghirdetett új többség stratégia lényege épp az, hogy az egészen különböző motivációjú elégedetlenségeket közös mederbe terelje. A népszavazás hírértéke az, hogy a stratégia működik, az új többség nem papírtigris. A Fidesz abban is reménykedhet, hogy az utóbbi másfél évben összegyűjtött szavazótábor jelentős részét egy parlamenti választáson is megnyerheti magának. Nem lehet benne biztos, de most már alappal reménykedhet ebben.

A népszavazás másik furcsasága az volt, hogy mindenki előre tudta: az „igen” voksok lesznek többségben, s hogy ennek nyomán a kormány nem távozik. Mint ahogy szilveszter délután a hűtőbe készítjük a pezsgőt, úgy táraztak be magyarázatokból a szembenálló felek. Tudni lehetett, az MSZP arra hivatkozik majd, hogy milyen sokan nem szavaztak, az SZDSZ pedig magához öleli az összes nemmel szavazót. A Fidesz arra készült, hogy a többségi igenekre mutatva győzelmet jelent be, ám jelzi: ez csak az első lépés a kormányváltás felé. Pusztán az volt kérdés, mekkora lesz a részvétel, s ennek nyomán mennyire lesznek hitelesek az előre megírt mondatok. Nos, 50%-os részvétel mellett az MSZP elnöke nem mondhatta, hogy a többség otthon maradt. Az SZDSZ beszélhet arról, hogy félmillió „liberális szavazó” voksolt nemmel. Ám kis tájékozódással kiderül: az SZDSZ-nek tíz éve sem volt már félmillió szavazója. Nehezen hihető hát, hogy most az összes nemnek az SZDSZ a birtokosa. Ezzel szemben hárommilliónál több igenre talán még a legnagyobb ellenzéki párt sem számított, de a pártelnök ezzel együtt sem hevítette a feszültséget, mint az önkormányzati választás után.

Nem alap nélküli az a Fidesz-terv, hogy egy újabb népszavazáson, az európai parlamenti választáson kivérezteti a koalíciót, s 2010-ben begyalogol a hatalomba. De ha így van, akkor egyre sürgetőbb lenne a választók elé tárni, hogy a közhelyeken túl mi van a Fidesz tarsolyában. Hogyan kormányozna Orbán Viktor pártja? Kormányzásra készülődve a kormányzás majdani felelősségének is el kellene kezdeni megfelelni.