Elhunyt Novák Ferenc Tata

tata

Augusztus 17-én hajnalban meghalt a 94 éves magyar koreográfus, Novák Ferenc Tata.

A család közleménye szerint kivételesen nagyszerű, gazdag, robbanékony és termékeny életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte, idén áprilisban a Táncháztalálkozón még több száz embernek tartott tánctörténeti előadást. A család kiemeli, hogy etnográfusi munkája Kodály és Bartók érdemeihez mérhető, annyira sokat tett a Kárpát-medence sokszínű néptánchagyományának fennmaradásáért.

Novák Ferenc alapította a hetvenéves Bihari János Táncegyüttest, művészeti vezetője volt a három évtizeden át működő Honvéd Táncszínháznak, emellett a Nemzeti Táncszínház kitalálója is.

„Páratlan életműve, tapasztalata, tudása és kalandos élettörténetei nemcsak alkotásaiban, de barátaiban, tanítványaiban, családjában, gyermekeiben és unokáiban egyaránt továbbélnek” – olvasható Novák Ferenc családjának közleményében.

(Telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?