Csodálkozom, hogy nem unják

Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, amikor elolvastam az újságban, hogy egyes politikusaink átírnák még az imakönyvünket is, nehogy a magyar hívek elénekelhessék templomaikban a magyar himnuszt. Hogy mire nem lennének képesek? Megint sikerült meglepniük, pedig mindig is tudtam, hogy gátlástalanok, ha rólunk, magyar kisebbségről van szó. Minden lehetőséget megragadnak, s egyre gyakrabban kerül terítékre a „magyar kártya”. Csodálkozom, hogy még nem unják, mindig ugyanazt játszani.

Mikor fognak már úgy viszonyulni hozzánk, hogy úgy érezzük, OTTHON vagyunk szülőföldünkön, őseink hagyatékán? Mikor lesznek jogaink, nem csak kötelességeink? Mikor leszünk egyenrangú polgárai Szlovákiának? Szerintem akkor, ha majd nem nemzetiségük, hanem tetteik alapján ítélik meg a polgárokat, majd ha felnőnek a demokráciához ők is.

Egyebek között ijesztgették már gyermekeinket alternatív iskolával, elvették helységnévtábláinkat, gátlástalan tervezeteket akartak jóváhagyatni a státustörvénnyel kapcsolatban. Most pedig a magyar híveket és papjainkat akarják megfélemlíteni, csak azért, hogy ezáltal több szavazathoz jussanak. Ez minden, csak nem emberi cselekedet. Ebben a térségben a legtöbb magyar és szlovák békében él egymással. Példát vehetnének róluk egyes politikusaink emberszeretetből. Talán nem is kell hozzá az a fene sok iskola. Elég, ha van valakinek érzéke és egy kis akarata hozzá.

Ruhás Teréz

Vágfüzes alpolgármestere