Bodrogközi földsirató

Ha mezőgazdaságunk olyan lábakon állna (országunkkal egyetemben), mint annak vezetője, nem fájna a feje a (kis)gazdáknak sem, mert a nagygazdáké amúgy sem fáj. Ám a földművelők csökönyössége erősebbnek bizonyult azokénál, akik azt a természetes és logikus megoldást szerették volna, hogy a (nevesítetlen) föld azé legyen, akié, és az művelje, akié! Pavel Koncoš miniszter nemrég azzal is érvelt, hogy a községek szakmailag képtelenek kezelni a nevesítetlen földeket, merthogy arra kizárólag a földalap képes. Eszerint lehet, hogy 1948-ban épp azért államosítottak, mivel a parasztember már akkor elfelejtett földet művelni, s mert a földművelés-ügyi miniszter hagyományápoló, ma sem enged ebből a fránya csehszlovákiai negyvennyolcból! Teszi ezt annak ellenére, hogy a mezőgazdasági ágazat (a többivel egyetemben) a csőd szélén áll, pontosabban hever. A hazai mezőgazdasági termelésnek nincs hatékony formája, szerkezete, a megtermelt javaknak értékesítési rendszere. Talaját vesztett ágazattá vált, melyből az utolsó koncokat is felfalták a hiénák, azzal együtt, hogy az egykori Čarnogurský-kormány ebek harmincadjára marcangolásra odavetette az ország kenyerét biztosító földeket az újkori magánosítóknak, komáknak, sógoroknak, puszipajtásoknak. Hagyományápolóként Mečiar ott folytatta, ahol elődje abbahagyta, s így lett a trencséni sógor-komaságból bodrogközi és ung-vidéki tulajdonos Bodrogszerdahelyen, Szomotoron, Királyhelmecen és máshol. Akik a földműveléshez annyit értettek, mint tyúk az ábécéhez. Ahhoz viszont annál többet, hogy a megmaradt mezőgazdasági gépeket és eszközöket értéken alul értékesítsék sok tízmilliós haszonnal. Arról nem beszélve, hogy az új tulajok még térképről sem ismerték, vajon hol fekszik ama régió, ahonnan potyajövedelmük származott a kombájnok, traktorok és más eszközök eladásából. Persze, azóta mindnyájan odébbálltak. Hadd kínlódjanak tovább a csődbiztosok, illetve az új helyi bérlők. Amint a napi betevőért küzdő földmű-ves-szövetkezeteken is vajmi keveset segített az a művileg kitalált jogi beavatkozás, amellyel eladósodott földművelőink, úgymond, megpróbálták menteni a menthetőt. Felszámolták a „régit” és megalapították az „újat”, miáltal már két szövetkezet görgeti a „közös” felhalmozott adósságát, amely szövetkezetenként 15-20 milliót jelent, s így sem látszik az alagút vége. Hogy varázsvessző nélkül talpra lehet-e állni, erősen kétlem. Igaz, az is megoldás, ha kemény valutáért (és ebből mennyi sok van nekünk!) importáljuk azt, amit magunk megtermelhetnénk, amennyiben az eddigieknél és a mostaniaknál jóval rátermettebb és valóban üvegzsebű szakembereink lennének a mezőgazdasági irányításban (is).