A kormánynak minimális kurázsira sem volt szüksége ahhoz, hogy potom 700 ezer korona autóvásárlási túlköltekezés miatt lemerészelje váltani a Szlovák Hírügynökség vezérigazgatóját.
Bátor bársonyszék
Szintén a napi sajtó csütörtöki példányaiban volt olvasható a hír, hogy a kormány jóváhagyta „a központi államigazgatási szervek vezetőinek első félévi prémiumát”. Magyarra fordítva: a kormány tagjai arról szavaztak, mennyi legyen a miniszterek prémiuma. Nyilván a legfelsőbb végrehajtó hatalom testületi üléseinek is megvan a működési rendje, amely előírja, hogy javaslatot valamelyik miniszter előterjeszti, majd megvitatása és a határozathozatal következik.
Sok mindent elárul a közélet nyilvánossága minőségéről, hogy újabban ismét egyre gyakrabban kényszerült az újságcikkek sorai között is olvasni. A TASR-főnök leváltásáról szóló hír sorai közül azt olvastam ki, hogy a közvagyon kezelési körüli éberséget a kormány minden tagja saját érdemeként próbálja kirakatba tenni. Emberileg ez érthető, főképp ha a jelenségbe a közhangulatot is belekalkuláljuk. De a miniszterpremizálással kapcsolatos magatartásban is van logika. Az erre a kérdésre vonatkozó javaslat előterjesztését Csáky – főképp kisebbségi és emberjogi problematikában illetékes – miniszterelnök-helyettesre bízták. Ha a kormány kissé megerőlteti magát, öt perc alatt azt is bebizonyítja, hogy a miniszteri havi fizetések 30, 40, netán 50 százalékkal való kiegészítésének kérdése szegről-végről az emberi jogok tartományába tartozik. Másrészt jó tíz héttel a választások előtt, amikor a népesség alsó harmada csak hírből ismeri az ötezres bankót, s amikor úgy működik a végrehajtó hatalom, hogy itt bankárságot mímelve 16 milliárdot lehet kis emberektől ellopni, nem biztos, hogy bölcs dolog a miniszterek premizálásának szorgalmazását a kormány kollektív törekvéseként prezentálni. A szlovákiai politikai apokrif szerint a premizálási javaslat beterjesztését azért bízták Csákyra, mert az ő bársonyszéke a „legbátrabb”. Az igazi bátorságot azonban az jelentené, ha egy miniszter ki merné jelenteni: emberek, ez a kormány nem érdemel különjutalmat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.