Az utolsó állomáson

Hólepte sínpár mellett álldogált az ifjú pár, az egyik kisváros vasútállomásán. A lány a fiatalember vállára hajtotta fejét, hosszú szőke haja a derekát takarta. A vonatra várakozók közül néhányan első szerelmükre gondoltak, a nagy találkozásokra és búcsúzásokra, melyeket a vasútállomáson dolgozók jól ismertek. A lány ebben a pillanatban eszméletét vesztve a sínekre rogyott. Hajzuhataga vastag takaróként az arcába omlott. A fagyosan ácsorgó utasok legnagyobb ámulatára a fiatalembert mindez egyáltalán nem rázta meg. –Talán most az egyszer túladagolta magát. Nem ismerem őt, csak nemrég találkoztunk! – vetette oda félvállról a gyorsmentővel érkező orvosnak, akit a pénztárban dolgozó hölgy hívott ki nagy sietve a beteghez. A hónál is fehérebb élettelen testét beemelték a mentőautóba. A vonat eközben begördült az állomásra, a fiatalember felszállt rá, sokan azonban még ekkor is a szirénázva elhajtó mentő után néztek riadtan.

Egyszer egy kedves barátomat kísértem el az érsekújvári drogambulanciára, ahol akkor még Ľubomír Gábris doktor rendelt. Azóta már Tótmegyer közelében, egy eldugott kis tanyán foglalkozik a függőségben szenvedő ifjú védenceivel. Az én betegemnek látogatásunkkor még nem igazán szervi, sokkal inkább anyagi gondjai voltak, és felgyülemlett tartozásai miatt döntött úgy, hogy függőségétől szeretne szabadulni. Kórházi kezelése idején, egyik látogatásom alkalmával elárulta, van, aki a rokonoktól, elemózsiába rejtve továbbra is kapja a SZERT! Kezelőorvosuk előbb-utóbb válaszút elé állítja őket, vagy abbahagyják ezt a kettős játékot, vagy elhagyják az intézetet. Jelenleg a piacon a korábbinál sokkal erősebb koncentrátumú, keletről jó áron becsempészett kábítószer kapható. Félő, hogy a vasútállomáson eszméletlenül földre zuhanó fiatal lány esete egyre gyakrabban fog megismétlődni. Kár, hogy nem volt igazi kedvese! Kár, hogy élete utolsó állomásán nem várt rá senki a családtagjai közül...