Cseh államfő: az Ukrajna elleni orosz agresszió ösztönözte az emberi jogokat nem tisztelő országokat

Petr Pavel

Az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében nőtt az emberi jogok megsértését jelentő esetek száma más országokban is, a támadás ösztönzőleg hatott azokra, akik nem tartják tiszteletben mások jogait – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök hétfőn Prágában, amikor megnyitotta a Forum 2000 elnevezésű nemzetközi biztonsági konferenciát.

Petr Pavel szerint a globális erőknek, elsősorban Kínának, ki kellene használnia nemzetközi helyzetét a béke és a nemzetközi együttműködés megerősítésére. 

A cseh elnök azt mondta: számára nem meglepetés, hogy Észak-Korea, Irán, Nigéria vagy Venezuela Oroszország legközelebbi partnereinek számítanak. Ezen országok némelyikének az Ukrajna elleni orosz támadás ösztönzést jelentett. „Ezeket az államokat felelősség terheli azért, hogy csökkent a nemzetközi biztonság szintje” – vélte Petr Pavel. 

Az autoriter rendszereket jelenleg az is közelebb hozza egymáshoz, hogy mindegyiküknek érdeke a közös szabályokon alapuló nemzetközi rend aláásása, az ellenzék és a polgári társadalom elnyomása – mutatott rá az elnök. Sajnálatosnak nevezte, hogy a 21. században is léteznek olyan rendszerek, amelyek nem ódzkodnak megmérgezni vagy meggyilkolni a polgáraikat. Példaként Vlagyimir Putyin orosz elnök politikai ellenfeleinek – Anna Politkovszkaja, Borisz Nyemcov, Alekszej Navalnij - sorsát hozta fel. „Ők azok közé tartoznak, akik a legmagasabb árral, életükkel fizettek a demokráciáról és az emberi jogokról szőtt álmukért” – jegyezte meg a cseh politikus. 

Petr Pavel szintén sajnálatosnak minősítette, hogy több országban szörnyű körülmények között élnek a politikai foglyok, embertelenül és kegyetlenül bánik velük a rendszer. „Ezen személyek egyetlen fegyvere a szólásszabadság volt, illetve szilárd meggyőződésük, hogy a demokratikus kormányzat a legjobb a fennálló lehetőségek közül” – jelentette ki az elnök. 

Szerinte a demokráciákat jelenleg elsősorban a hibrid háborús fenyegetések, a dezinformációs- és gyűlöletkampányok fenyegetik, teszik törékenyebbé. „E támadásokkal szemben még a hagyományos és legerősebb demokráciák sincsenek biztonságban” – hangsúlyozta a cseh köztársasági elnök. 

A Forum 2000 nemzetközi biztonsági konferencia megalapítása Václav Havel volt cseh köztársasági elnök nevéhez fűződik, és évente rendezik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?