Blanár az EU Külügyi Tanácsának ülésén Ukrajna további támogatásáról beszélt

Juraj Blanár

Szlovákia továbbra is segíteni fog Ukrajnának. Ezt Juraj Blanár (Smer) szlovák külügyminiszter közölte hétfőn, az EU Külügyi Tanácsának ülésén Luxemburgban, utalva az ungvári kormányközi tárgyalásokra.

A miniszter elárulta, hogy az EU-s miniszterek ülésén most is az ukrajnai háború és a közel-keleti feszültség fokozódása volt a téma. Ezzel kapcsolatban a szlovák és az ukrán kormány között nemrég megvalósult harmadik egyeztetésről tájékoztatott. Mint megjegyezte, mindkét fél az Ukrajnát leginkább sújtó problémákról beszélt – a villamos áram kieséséről és hiányáról, illetve a télre való felkészülésről. Mint elmondta, Szlovákia áramot fog biztosítani Ukrajnának. Hozzátette: Szlovákia további két humanitárius segélycsomagot készít elő.

A közel-keleti történések kapcsán arról tájékoztatta az EU tagállamait, hogy Szlovákia körülbelül száz ember evakuálását biztosította Libanonból.

Hozzátette: az uniós országok egyetértettek abban, hogy tűzszünetre van szükség a régióban, és minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely a mielőbbi tűzszünetet segíti elő.

Blanár azt is elmondta, hogy a diplomatákkal a grúziai, moldáviai, iráni és a venezuelai helyzettel is foglalkoztak. Elismerte, hogy nagyon érdekli az október 26-i grúziai parlamenti választás. Hozzátette: Szlovákia érdeke az, hogy Grúzia kitartson az EU-ba vezető úton. Moldávia Európa-párti irányultságát szintén támogatja, ahol népszavazást tartanak az EU-tagságról, és elnökválasztásra is sor kerül.

„Azt várjuk, hogy Moldávia polgárai az EU-tagság mellett döntenek, és hogy a népszavazás manipulálására tett várható kísérletek nem járnak sikerrel” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?