Az ünnep fénykörein belül és túl

Nem kifejezetten e szakmai módszertani ártalom okán szólított meg – Cirill és Metód napja alkalmából – szaktörténészeket a két cseh tekintélyes sajtóorgánum: a konzervatív polgári Lidové noviny és a baloldali Právo. A szerkesztőségi szándék egyértelműen arra irányult, hogy a hozzáértő megkérdezettek rávilágítsanak a Cirill és Metód-hagyománykört övező mítoszok megideologizálására, illetve ideológiai indíttatású konstrukciók mítosszá válására.

Jiří Sláma professzor, a prágai Károly Egyetem Ókor- és Koraközépkor-kutató Intézetének igazgatója, valamint Dušan Třeštík kandidátus, a Középkori Kutatások Központjának igazgatója méltatta a szaloniki testvérek hitbuzgalmi fáradozását, melynek nyomán több mint kétszáz pap és diakónus folytathatott ószláv egyházi szertartásokat a keleti frank birodalom határvidékén kialakult morva fejedelemség, Nagymorávia területén. A szláv nyelvű liturgia pápai jóváhagyása végül is olyan kiváltságnak számított, amivel csak a latin, a görög és a héber nyelv rendelkezett. Az egyházi ószláv írásbeliség megteremtésnek egyetemes művelődéstörténeti jelentőségével és súlyával kapcsolatban azonban a két történész a korabeli társadalmi-politikai összefüggésekbe ágyazódó árnyaltságot követelve üzen hadat a mítoszokká merevedett értékeléseknek. Ilyennek tekintik a már közkeletűvé vált állítást: a morva fejedelem Rastislav azért fordult a bizánci császárhoz: küldjön országába a nép nyelvén értő miszszionáriusokat, minthogy a szertartások latinul folynak. Az ok azonban ennél – mai divatos kifejezéssel élve – jóval pragmatikusabb volt. A passaui püspököt, aki egyházi fennhatóságot gyakorolt a morva fejedelemség fölött, gutaütés érte, képtelen volt ellátni teendőit, püspöksége gazdaságilag lezüllött, a hitélet elsorvadt: nem szenteltek fel újabb templomokat, elmaradtak a keresztelések. Rastislav döntésében – minek előtte a pápa nem válaszolt levelére – tehát nem valamiféle, a köznép javát szolgáló gondoskodás és a nyelvtisztelet játszott közre, hanem az államszervezet kiépítésében és fenntartásában nélkülözhetetlen egyház szerepének biztosítása. Sőt ezen túlmenően a hatalmi érdek: Nagymorávia helyzetének megerősítése, hogy kiszabadulhasson a keleti frank birodalomtól való függőségből. Csakhogy III. Mihály nem püspököt küldött Nagymoráviába, hanem csupán egy miszszionáriusi küldetést teljesítő testvérpárt. Az, hogy ismerték a Szaloniki környéki szláv tájszólást, nem volt meghatározó szempont, inkább csak egyféle ráadás: a nép nyelvét használták mind a római, mind a bizánci papok.

Az egyházi ószláv hagyományoknak a korabeli körülményeket és időbeli maghatározottságokat elhomályosító értelmezésére rámutatva Třeštík doktor olyan koncepciók hatására utalt, amelyek a szláv népek szövetségét hirdető 19. századi eszmékben gyökereznek. Ezek szerint a morvaföldi ószláv szertartásrend a nyugati kulturális értékekkel szembeni ellenállásként jött létre, hagyományként pedig a Nyugat és Kelet közötti hídszerep betöltésére lett hivatott. Politikailag – írja a szerző – ez az irányzat jutott kifejezésre Benešnek a Sztálinnal kötött szövetségében is, szellemileg pedig a Nejedlý-féle, a szaktudományos követelménnyé emelt úgynevezett neoszlavizmusban öltött testet. Innen eredt a két bizánci misszionárius megbízatásának olyan beállítása is, hogy Morvaföldre a kereszténységnek valamiféle keleti új hajtását hozták magukkal, és Nagymorávia válaszúthoz érkezett: Kelethez vagy Nyugathoz csatlakozik-e. A valóságban a szertartásrendben csak annyi változott, hogy a latin helyett az ószláv nyelv érvényesült – egy ideig, mert később a latin újra felülkerekedett. A műveltség és a hitterjesztés, kiváltképp a papképzés viszont Třeštík doktor szerint valóban politikai jelentőségűvé vált, megalapozta Svätopluk uralkodása idején az önálló moráviai érsekség létrehozását, minthogy sikerült elérni a pápánál Metód érsekké szentelését, sőt pápai oltalomba vételét.

Ezzel elérte Nagymoráviának mint önálló, a többi keresztény állammal egyenrangú országnak a „nemzetközi” elismerését. Olyan politikai recept volt ez, mely túlélte Nagymorávia megszűnését is. Ezt a koncepciót követték aztán a 10. században az új közép-európai államok... Ezeken az alapokon alakult ki a 10. század körüli Közép-Európának az az arculata, amely máig megmaradt. Třeštík doktor ehhez még nyomatékosan hozzátette: „Tulajdonképpen nem a két bizánci érdemelne államünnepet, hanem a realista szemléletű államférfi, Svätopluk.”

Egyház, hitélet és államszervezés összefonódásának ilyetén értelmezése, mely szem előtt tarja az alkotóelemek sajátszerűségeit is – rangsorolva azokat a korabeli állapotok és a hagyományápolás összefüggésrendszerében – nyilván vitát vált ki a cseh és szlovák szaktörténészek körében.

Maga az államünnep azonban az idén mind Szlovákiában, mind Morvaországban erősen egyházi jelleget öltött: szentmisék, templomszentelések és szoboravatások kísérték. A szlovákiai lapok pedig, a magát népújságként meghatározó Nový deň című napilapon kívül, mely valójában a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom szócsöve, mintha csak megfeledkeztek volna az ünnepi hagyományidézésről. Az említett lap hasábjain viszont a csehországi szóban forgó sajtóbeli megemlékezéshez képest az író és publicista Milan Ferko okította vagy inkább kárhoztatta a szlovák történészeket (velük egyetemben egyes politikusokat is), egyenesen nemzetárulóknak nevezve őket. A szerző írásában természetesen a Cirill és Metód-szoboregyüttes komáromi felállítása körüli viszályra is kitért, hallgatva arról, hogy ezek mögül visszaköszönnek a foglaláselméletek politikai-ideológiai felhangjai: ki volt itt hamarabb Közép-Európában?

Ilyenkor óhatatlanul felidéződnek a Honfoglalás című nagyszabású magyar film jelenetei, melyben a magyar fejedelem valahol az Al-Duna környékén archaikus, de őseink korabeli nyelvezetétől ugyancsak messze álló magyarsággal bocsátja útjára a bizánci hittérítőt, valahogy imigyen: „Vidd hírül az szlávoknak, hogy ott az kies tájon békességben akarunk együtt élni velük.” ĺme, talán napjaink kölcsönös kizárólagosságot és gyűlölködést nem nélkülöző világában egykori legendák, sőt mítoszok is – mai csúsztatások révén – szolgálhatnak bölcs tanácsokkal.