Az osztogató fosztogató

Rossz szereplés három választáson, tartósan csökkenő népszerűségi mutatók – a miniszterelnök és csapata megijedt és előhúzta az egyetlen módszert, amelynek sikerében még bízik: a mások pénzéből való felelőtlen szavazatvásárló osztogatást. Mindezt persze úgy próbálja eladni, mintha a felelős politikus mintapéldája lenne, aki úgy oszt az embereknek, hogy közben nem hagyja elszabadulni a költségvetési hiányt és az államadósságot.

És nem is Ficoról lenne szó, ha az egészet nem fűszerezné pár vaskos hazugsággal, például amikor arról beszél, hogy a kormánya bizony sosem fogadna el olyan dolgokat, amikre nincs pénzügyi fedezet. Jelentem, 2006 óta folyamatosan ezt csinálja, az állam kiadásai mindig meghaladták a bevételeket, ergo olyan dolgokra (is) költöttek, amire nincs fedezet. És kölcsönvettek rá, ezért duplázódott meg az elmúlt öt évben az államadósság (a nemzeti össztermékhez képest, mert abszolút mértékben még ennél is gyorsabban nőtt). De ő ezt is sikerként tudja elkönyvelni, mert ugye sikerült az államháztartási hiányt 2 milliárd euró környékére leszorítani. A szlovák állam már „csak” ennyivel költ többet a bevételeinél. Mihez képest is? Az első Fico-kormány utolsó két évéhez (2009-2010) képest, amikor a hiány még öt milliárd euró volt…

És hogy sikerült ezt elérni? Véletlenül sem spórolással, mert az nem is volt. Az állam kiadásai általában nőttek. De a bevételeket sikerült még gyorsabban növelni. Főleg úgy, hogy a dolgozók és a munkahelyeket teremtő vállalatok minden kategóriája magasabb adó és/vagy járulékterheket kapott a nyakába. Ehhez jött pár egyszeri, hosszú távon visszaütő intézkedés, mint a második nyugdíjpillér brutális megvágása, vagy az állami résztulajdonú cégek szabályos kifosztása a szuperosztalékokon keresztül, és már el is készült a konszolidációs koktél. Ennek járulékos vesztesége volt a Szlovákiát korábban sikeressé tévő reformok szisztematikus szétverése. Itt állunk most, a tátrai tigris megdöglött (versenyképességünk évek óta romlik), az adósság rekordokat döntöget, a kormány még el sem kezdett igazán spórolni, de már osztogatna. Mi lesz itt még a választásokig, ha nem sikerül megfordítani a népszerűségi mutatók romlását?

A kérdés az, hogy a szlovákiai választók kritikus többsége felfogja-e végre, hogy ha egy politikus (jelen esetben Fico) valamelyik csoportnak valamit „ad”, akkor azt másoktól, sőt nem ritkán ugyanazoktól el kell vennie, mert bizony nem a saját zsebéből osztogat, hanem a miénkből. És a közpénzügyek velejárója, hogy mindig többet kell elvenni, mint ami szétosztható, mert a beszedő-elosztó gépezetet is működtetni kell ugye, hogy a szponzorokról már ne is beszéljünk.

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója