Az MKP mozgástere

Nem a véletlen műve, hanem a választásra jogosultak elvárásainak tükröződése, hogy jelenleg három olyan párt működik, amely vezetőségének nem kell attól rettegnie, hogy a legközelebbi, akár előrehozott, akár rendes időpontban megtartott választásokon kataklizmaszerű vereséget szenved. Ezek egyike a Magyar Koalíció Pártja. Ha esik, ha fúj, ez a politikai erő belátható időn belül mindig „begereblyézi” a maga 9-10-11 százalékát, miközben csak mellékes tényező, hogy működése során az MKP iránti rokonszenvet alig-alig veszélyeztették privatizációs botrányok. A szlovákiai magyarnál kevés kiszámíthatóbb és fegyelmezettebb választópolgár van ezen a sárgolyón. Más dolog, hogy a szlovákiai magyar valóságot kevéssé ismerő külországi politológusok meglehetős gyanakvással szemlélik e tulajdonságot. Az MKP-val szemben kritikusan megnyilvánuló hazai magyar értelmiségiek közül is csak kevesen tekintik korszerűnek ezt a magatartást. Helyzetismeret alapján azonban még a bírálók többsége is azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy a muszáj nagy úr. Kérdés, van-e akkora hatalma ennek az úrnak, hogy a magyar pártot még a politikai aprómunkában is rákényszerítheti a szlovák pártok követésére. Tisztázzuk a fogalmakat. A privatizációs jutalékok bezsebeléséhez, a titkosszolgálatok, az ügyészség, a bíróságok stb. politikai kezes báránnyá tételéhez képest politikai aprómunkának tekinthető annak eldöntése, hogy regionális szinten ki legyen a hivatalfőnök, kit nevezzenek ki a tévétanács tagjává, minisztériumban referenssé, a faluban „kisbíróvá”. Mondani se kell, hogy az előbbi felsorolás nem konkrét munkaterületekre vonatkozik. Vele csak arra mutatok rá, hogy mennyire helytelen, ha kinevezéseknél az „én is Záhorák, te is Záhorák” koalíciós megfelelőjeként „én is szenci, te is szenci” módszer érvényesül. A politikai struktúra rothadásnak indulását nagymértékben meggyorsította, hogy a többpártrendszerben szinte egy az egyben lekoppintották a kinevezések pártállami gyakorlatát, a párthovatartozás szerinti értékelést. Helyzeténél fogva az MKP sem a múltban nem lehetett egyenrangú partner a privatizációs akciókat érintő döntéshozatalban, és ha akar is, legfeljebb csak tüsténkedhetett volna a titkosszolgálati játékok környékén. Következésképpen erkölcsi rothadása se lehetett volna oly látványos, mint az utóbbi hónapokban tapasztalhattuk a kormánykoalíció fő erejének háza táján. A maga módján azonban – a hatáskörébe került államigazgatási vagy önkormányzati teendők végrehajtóinak demokratikusabb kiválasztásában – országosan példát mutathatna. Kis ország ez, és keretei között még kisebb a magyarok által befolyásolt szféra. Itt még országosan is mindenki mindenkit ismert. Hát még magyar viszonylatban! Tudjuk egymásról, hogy ki hány pénzt ér. Területünkön, személyi ügyekben példát mutathatnánk.