Az idő markában

Megfogod-e a pillanatot porból teremtett s porrá váló kezeddel, ember? Mi enged szárnyalni, mikor a föld húz magához, súlyod pedig levethetetlen tested? Tán a vers! Tán az még, mi a végtelen töredékeit számláló másodpercek idejére meglódítja a lélek röghöz ragadottságát, mi távlatot ad, mi felemel, és szárnyalásra biztat, megkeresni jobbik éned. Évente egy nap jár, egy nap kijár az ünneplésre. Csak halkan, csak mormolva a legkedvesebb sorokat, csak mélázva, lapozgatva böngészni a ritkán elővett köteteket, keresni a hangzavart, a túlsó partot, a megfutamított félelmeket ezzel még és még távolabbra kergetni. Ki ünnepel? Néhány megszállotté igazán ez az ünnep, s mindenkié lehet, ha rányitja a szív megkérgesedett kapuit a csengő szavak iramlására, ha megfürdeti lelkét a számára kedves sorokban. Mindenki tud néhány sort, mindenki emlékezetében él legalább egy költő legkevesebb egy sora, még ha nem tud is róla. Ezt az egyetlen sort kell továbbmorzsolni, ezzel a pár szóval mágikus erőt teremt az ember homloka mögé, s már látja is a Kedvest, mikor átmegy az utcán, látja a semmi ágán didergőket, a szépség koldusait, a magukat égető, ölő s közben világokat teremtőket. Bátorság! Csak fel kell ütni bármelyik verseskötetet, s bárhol. Ami emberi és csodálatos, bűntől szentségig minden benne van a versben. Létforma, lehetőség, véső, amely kivájja a hétköznapból az egyetlen és feledhetetlen pillanatot. Amikor a gyermek kezét nyújtja, s homokos ujjai közt apró virág remeg, amikor anyák énekelnek fáradt mosolyukkal takargatva nyűgös apróságokat, amikor a férfibánat barnaságából kizúdul a lenni minden kérdése és válasza. Menni és látni, megfogni a valót! Ez lenne az ünnep. Ez. Versünnep, mikor fontosságukat végre előragyogtathatják a szavak. Szeretni és hinni és tudni és vágyni és lenni. Nem tudom, van-e más nemzetnek versünnepe. Nekünk van. József Attila születésnapján. Szólj, költemény, szállj, költemény! Verd le az álmatlan, gondterhelt éjszakák és nappalok szarkalábait a szemekről, és adj örök izzást mindenkinek! Hogy látva lássunk! Hogy talpra...