Az életre kelt mítosz

A múlt hét végén a Vereckei-hágón, a magyar honfoglalási emlékjel közelében ünnepélyes keretek közt letették annak az emlékműnek az alapkövét, amellyel a magyar csapatok által 1939-ben ott állítólag kivégzett 600 ukrán gárdistának állítanak emléket, miközben még soha senki nem állt elő semmiféle bizonyítékkal a feltételezett tömegmészárlásról.

Kárpátalján 1996-ban jelent meg az ukrán nacionalista sajtóban az első beszámoló arról, hogy a Vereckei-hágón 1939-ben lengyel katonák több száz olyan galíciai (lengyel állampolgárságú) ukrán gárdistát végeztek ki, akiket az onnan több mint 100 kilométerre levő Husztra (a rövid ideig fennállt önálló kárpátaljai ukrán állam székhelyére) bevonuló magyar csapatok fogtak el és adtak át a lengyel hatóságnak a velük történt összecsapások nyomán. A hír megjelenése előtt kezdte el építeni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a honfoglalás millecentenáriumára szánt emlékművet.

Az egykor hipotézisként lábra kelt laphír sokszor módosult, ami jól nyomon követhető a kárpátaljai ukrán nacionalista sajtóban. Az ungvári Szribna Zemlja hetilap 1997. szeptemberében már azért követelte a kárpátaljai hatóságtól a torzóban maradt emlékmű lebontását, mert annak helyén a „magyar Horthy-hadsereg katonái 400 ukrán hazafit végeztek ki”. A ungvári Szribna Zemlja-Feszt hetilap 1998. júniusában indítványozta a honfoglalási emlékmű „civilizált eltávolítását”, mert ott 1939 tavaszán a „magyar és lengyel elhárítás emberei Huszt környékén elfogott ukrán ellenállókat végeztek ki”. A nacionalista Ruh szervezet lapja, a Karpatszkij Holosz 1999. decemberében azt írta: „az atrocitásokra nincs bizonyíték, de az emlékmű ellen tiltakozók erkölcsi, keresztényi kötelessége, hogy szakértők bevonásával megtalálják és újratemessék a gárdisták maradványait”. A Karpatszkij Holosz 2000. február 9-én címoldalán számolt be arról, hogy „elkezdik a Vereckei-hágón a kutatást azoknak az ukrán ellenállóknak a földi maradványai után, akiket 1939-ben végeztek ki a Kárpát-Ukrajnát elfoglaló magyar csapatok”. Az azóta eltelt nyolc évben az állítólag kivégzettek egyetlen csontszilánkját sem találták meg. A mértékadó kijevi Zerkalo Nyegyeli hetilap január 26-i számában Sólyom László és Viktor Juscsenko kárpátaljai találkozója kapcsán az állítólagos kivégzésekről leszögezte: „vitatott a kérdés, tudtak-e a magyarok arról, hogy mi vár a (Vereckénél 1939-ben) kitoloncolt ukránokra, de hogy a kivégzésben nem vettek részt, az történelmileg megállapított tény”.

Az Ukrajnában újabban minden fenntartás nélkül hangoztatott vereckei tömegvérengzésről a kérdés legismertebb kutatója, Mikola Veges történész, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora az ungvári internetes hírújságnak, a zakar?pat?tya.net.ua-nak a hét végén kifejtette: „Amikor 1939-ben Kárpát-Ukrajna vereséget szenvedett, előfordult, hogy a magyarok ukrán gárdistákat adtak át a lengyeleknek, és hogy a Vereckei-hágón voltak kivégzések. Történészként nem tudom megmondani, ezek helyileg hol voltak, ehhez ásatásokat kellene végezni, hiszen egyetlen levéltári okmányunk sincs, csupán emberek visszaemlékezései vannak. Mivel olyanok maradványairól van szó, akik elpusztultak, a feltárásra pénz és idő kell. Nem tudom egyértelműen megmondani, hol voltak a kivégzések. Ugyanezt tudom elmondani a kivégzett gárdisták számával kapcsolatban is”.