Ámo(n)k

Már megint a szerzetesek (angolul monk)... Burma után szabadon és kissé balra, immáron Tibet fővárosában, Lhászában mondanak a csuhások summás véleményt, mit is gondolnak a kínai rendszerről. Hát, nem sok jót...

Meseszerűen indult ez a sztori is. (Ha jobban tetszik valakinek, kocsmaszerűen: az úgy kezdődött, hogy visszaütöttek.) Ami ez esetben azt jelenti, mindenki másként emlékszik, ki is kezdte. A tibeti – jórészt Indiában élő – ellenzék azt állítja, a kínai katonák legalább nyolcvan civilt öltek meg a március 10-e óta, amikor elkezdődött a tüntetés. Tibet kínai kormányzója viszont 13 civil áldozatról, meg 61 sérült katonáról tud, mindezt persze a „csőcselék” produkálta, s. k.

Helyben vagyunk. Március 10. éppen az 1959-es, kínaiak által véresen elnyomott tibeti felkelés évfordulója. Tibet, amely történelme során szinte végig autonómiát élvezett, 1950-ben lett Kína része hivatalosan is, elvesztve korábbi privilégiumait, egyebek között a buddhista vallás szabad gyakorlását. Ráadásul a kínaiak az addig tiltott várost, Lhászát igyekeznek megszabadítani tibeti varázsától. A kínaiak betelepítése a helyiek számára az elviselhetetlenségig fokozódott, amikor néhány éve Lhászát már vasút köti össze Kína többi részével. Ami az ország többi régiója számára modernizáció, az a buddhista központ, Tibet számára a ferdeszemű halál. Nem csoda, hogy olyan dátum ez, amikor minden tibeti izgalomba jön Tibeten innen és túl.

S bár a kínaiak is a szokásosnál tágabbra nyitják egyébként is vigyázó szemüket, az elmúlt napok eseményei azt is mutatják, hogy Tibetnek nincs több vesztenivalója. Autonómia helyett modernizációba oltott asszimilációt kapott.

Persze, az időzítés rendkívül fontos. Egyre-másra nyitják ki (még) csipás szemüket a különböző emberjogi mozgalmak és a nagy kínai embertengerben elnyomott kis nemzetek. Kína ugyanis a nyári olimpiai játékokra készülve meg akarja mutatni a világnak, melyik lesz a jövő vezető nagyhatalma. A hivatalosan 1,4 milliárd, Kínában élő ember közül pedig jócskán akadnak olyanok, akik azt szeretnék megmutatni a világnak, mi Kína valójában. Tibet mellett érdemes lesz figyelni Tajvanra, amelynek talán soha nem lesz olyan esélye a függetlenség kikiáltására, mint most. Nem csak az olimpia miatt. Kínának van otthon elég baja. Az óriási ütemű gazdasági növekedés ugyanis hatalmas méretű szennyezéssel jár, mivel Kína elsősorban szénnel tüzeli gazdasága teljesítményét. Az egyre izmosodó középosztály pedig a befektetni akarás mellett nyakra-főre zöldül a víz és levegő szennyezettségétől. Kínában immáron legitim, szinte a kommunista párt által is elismert ellenzék ütötte föl a fejét, a zöldek.

Kína az olimpia évében könnyen futhat ámokot.

Igaz, ez még nem olimpiai sportág, de ha a kínai futam emlékezetes lesz, ki tudja...