Állati jó dolgok

BB, a megrögzött állatvédő mellé állok, ha arról kell dönteni, legyenek-e bika- és kakasviadalok, vagy engedjenek-e egymásnak felbőszített harci kutyákat, mert egyesek jól akarnak szórakozni azon, hogy szegény két- vagy négylábú viadorok addig vágják, marják egymást, míg egyikük ki nem leheli a lelkét. Azt is irtózattal nézem természetfilmekben, ahogy vadállattok elkapják áldozatukat, és szétmarcangolják őket, de azt el kell fogadnom, hiszen ez számukra a táplálékszerzés természetes módja. De hogy azért ereszszenek egymásnak állatokat, hogy puszta szórakozásból a viaskodásukat nézzük, amiként a római császárok figyelték kéjesen a gladiátorok harcát!... hát, annak nem tapsolok. Iszonyodom minden olyan lépéstől is, amely arra irányul, hogy beavatkozzék az állat természetes viselkedésébe. Ha madár lennék, alighanem minden farktollamat kihullatnám attól a badarságtól, amellyel egy virginiai házaspár rukkolt elő. Pelenkát szabadalmaztattak papagájoknak, hogy szobatisztává tegyék őket. Mi több, e szerencsétlen, kalitkába zárt jószágoknak „repülőruhát” is terveztek. Olyan fejedelmi hacukát, melyre még pórázt is lehet erősíteni, hogy a gazdik, ha kedvük tartja, úri passzióból, sétáltatni vihessék kedvenc díszmadarukat. Megértem, ha valaki szeretné elkerülni, hogy e nem szobatiszta teremtmények ne hagyják ott mindenütt a nyomukat, de ennek egyetlen kíméletes módja az, ha nem tartunk lakásunkban papagájt. És nem az, hogy pelenkát kötünk a pötyögtetőjére. Azzal a verdikttel se tudok teljességgel azonosulni, amely egy németországi településre vonatkoztatva úgy fogalmaz, hogy „tilos a kakasoknak és egyéb tollas jószágoknak a kukorékolás, a kotkodácsolás, a hápogás és a gágogás”. Az ítéletben az is szerepel, hogy ha valamely engedetlen kappan mégsem hajtana fejet, illetve taréjt eme végzés előtt, kénytelen lesz bevonulni az ólba, s ott aztán, zárt ajtó mögött kukorékolhat kedvére.

Elismerem ugyan az állatoknak a tisztességes bánásmódhoz, a szabadsághoz és az élethez való jogát, de nem tudok maradéktalanul pártfogója lenni a túlzott állatszeretetnek sem! Irritál, ha arról tudósítanak kereskedelmi tévécsatornák bulvármagazinjai, hogy itt-ott kutyapanziót nyitottak, ahol elhelyezhetik kedvencüket a gazdik, ha hosszabb időre elutaznak otthonról. Itt luxusszolgáltatásokat nyújtanak a négylábú vendégeknek: külön szobát külön tévével meg habfürdőt thai masszázzsal. Az állatbabusgatás ilyen szélsőséges formájától teljesen kifordulok magamból. Nem csupán azért, mert igencsak meg kellene fontolnunk, hogyan bánunk házi kedvenceinkkel, hiszen képtelenek világosan tudtunkra adni, ínyükre van-e ez a fajta gondoskodás vagy sem. Hanem azért is mert nap mint nap látom, hogyan sínylődnek kéregetők (hadd ne mondjam, koldusok!) és hajléktalanok, akiket kutyába se vesznek.