A szerbség kettős iránytűje

Tizenkét esztendő keserű tapasztalatait fedi ez a néhány mondat. A jugoszláv társadalmat illetően inkább lassú felismerésről van szó, egy furcsán lebegő holtpont miatt, hiszen az ország gazdasága ötven, a diplomáciai manőverezés technikája pedig száz évet zuhant vissza. Vagy még hátrább az időben, az ötszáz esztendős török hódoltság genetikai ködébe, ahol a kivárás, a fondorlatosság és az átejtés számított kötelező módszernek, s csak derültek azon, aki tartotta a szavát. A hamisság és álság diszkrét bája – a nemzeti büszkeség „méltóságteljes” vértezetében – napjainkban szembeötlő; ezért van az, hogy az átlagszerb ma is tenyerét csapdossa térdéhez örömében, ha a televíziós közvetítésben azt látja, Milosevics jól „megfircangolja” az ellene beidézett tanúkat, közben szívből utálja Carla del Pontét, Amerikát, a NATO-t, viszont méltatlankodik, ha a Nyugat „holmiféle” feltételeket támaszt a pénzsegélyek folyósítását illetően. A kettős iránytűnek bőséges a példatára, a lényeg azonban az, hogy a jugoszláv társadalom még nem számolt el, mi történt itt a kilencvenes években, így a határozottan jó irányba elmozduló külügyi diplomácia állandóan a belpolitika otromba göröngyein kénytelen bukdácsolni. ĺgy vesztett el az ország kereken egy esztendőt, amíg, nagy kínkeservek közepette, megszületett a Hágával való együttműködési törvény, holott a külföld már lépett. Jugoszlávia több mint egymilliárd dollár segélyt kapott, a Párizsi Klub elengedte a 4,5 milliárd dolláros államadósság kétharmadát, 250 millió dollár érkezett a zárolt számlák feloldásával, megállapodás született az EU idei 180 millió eurós segélyétől a Nemzetközi Valutaalap 800 millió dolláros hiteléig, valamint elkezdődtek a külföldi beruházások is. Washington szintén folytatná Szerbia segélyezését, az idén ez első nekifutásban 40 millió dollárt jelentene, Pierre-Richard Prosper, a háborús bűnösök ügyében eljáró washingtoni kormánytisztviselő azonban a napokban kijelentette, Szerbia ezt az összeget nem kapja meg mindaddig, amíg Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök és hadseregparancsnoka, Ratko Mladics szabadlábon van. Tekintettel arra, hogy az ország gazdasága pang, a kivitel katasztrofálisan viszszaesett, az átlagfizetés pedig négyezer szlovák koronának felel meg, minden értelmes logika és diplomáciai racionalitás azt sugallná, hogy a nemzetközi törvényszék megidézettjeit azonnal fel kell rakni a hágai járatra. Az iránytű azonban megint mást (is) mutat: törvény ide, törvény oda, a választások előtt álló országban a „hazafiak” kiadatása komoly mandátumveszteséget okozna annak a pártnak, amely nyíltan szerepet vállalna ezen „önérzetet sértő, dicstelen” akcióban. Azzal persze mindenki tisztában van, hogy Hágában előbb-utóbb teljes lesz a létszám, ezt azonban kötelezően megelőzi egy kis balkáni vacakolás.

Ami az idő előtti választásokat illeti, azokat mindenekelőtt Kostunica államfő felduzzasztott pártja, a Szerbiai Demokrata Párt erőltetné, mások (főként Djindjics szerb kormányfő és a hatalmi koalíció pártjainak többsége) viszont húzódoznak, mondván, ez kizökkentené, hátráltatná az éppen-éppen beinduló gazdasági reformokat. A konfrontációk mindennaposak, nagy baj azért nincs: a szekeret az egyik csoport előre húzza, a másik oldalra (a szocialisták meg a radikálisok pedig hátra), a jármű azonban vígan kocog a nagy balkáni rengetegben. Ám azon felmérés eredményén sem kell csodálkoznunk, mely szerint a lakosság többsége Titót sírja vissza, mert „közel négy évtizeden át rendezett anyagi körülmények között, biztonságban és békében élhetett”.

A magyarországi választások végkimenetele természetszerűleg állásfoglalásra késztette a vajdasági magyar pártokat is. „A kis magyar iránytű” legalább három irányba mozdulna el. A Kasza József által vezetett Vajdasági Magyar Szövetség amolyan semleges álláspontra helyezkedett, kinyilatkozva a minden magyarországi parlamenti párttal szembeni egyenlő távolságtartás, s mindegyikkel való együttműködés elvét. Ágoston Andrásék Vajdasági Magyar Demokrata Pártja, valamint a Kereszténydemokrata Európa Platform nyíltan a Fidesz– MDF szövetség mellett tette le a voksát, míg a Budapestről eddig „száműzött” Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, s annak elnökeként dr. Páll Sándor üdvözölte a fordulatot. A kedvezménytörvényt illetően vajdasági magyarság többsége egyébként továbbra is a kettős állampolgárság intézményében látná a valódi megoldást, de a magyarigazolvány iránt is rendkívül nagy az érdeklődés. Egy minapi adat szerint eddig 71 ezren adták át erre vonatkozó kérelmüket, tehát a Délvidéken élő magyarok közel egynegyede.

Még mindig rendezetlen az Újvidéken megjelenő Magyar Szó napilap és egészében véve a Forum magyar sajtóház sorsa, az ügyben illetékes tartományi képviselőház a múlt hét közepén elvetette az intézmény elé felvonuló szerkesztőség részéről átadott petíciót, elhárítván azt a követelést, hogy a lap vonatkozásában nagyjából azonos megoldást találjanak, mint amilyet már alkalmaznak a Dnevnik, a vajdasági szerb nyelvű napilap esetében. Közben tart a vita arról, hogy kik jogosultak megválasztani a nemzeti tanács(ok) tagjait. A Szövetségi Képviselőház által az év elején elfogadott kisebbségi törvény ezt nem rendezi pontosan, így most két változat van forgalomban. Az egyik – voltaképpen a VMSZ által támogatott – modell szerint a 35 tagú (vajdasági) Magyar Nemzeti Tanács összetételét mintegy 700 elektor határozná meg, tehát jobbára a mostani politikai képviselők, a helyi tanácsnokok, a civil és kulturális szervezetek képviselői, valamint azok a személyek, akik legalább száz aláírói támogatással igazolják szavazóbázisukat. Mások (mint például Végel László közíró) úgy vélik, a közvetlen választások jelentik a demokratikus eljárást, mivel mindenki egyformán rendelkezik szavazati joggal; a kisebbségi polgárok érettek arra, hogy maguk válasszák meg, kiket szeretnének látni a nemzeti tanácsban. S annak sincs semmilyen akadálya, hogy elkészüljön a kisebbségi választói névjegyzék, hiszen a státustörvény is azt bizonyítja, az emberek önként jelentkeznek.

Az úgynevezett omnibusztörvény elfogadása révén a tartomány számos korábbi jogkörét visszavehette, ezen felbuzdulva várható volt a rálicitálás. Dragan Veszelinov, a Vajdaság Koalíció elnöke a minap azzal az ötlettel állt elő, hogy a Vajdaságnak saját címere, zászlaja és himnusza kell hogy legyen. Ez ügyben a koalíció már megkezdte az aláírásgyűjtést.